Coffee - JiKook (17/18)
Cím: Coffee
Alkotó: Nana
Hossz: ??
Besorolás: +12
Műfaj: AU, Dráma, Humor
Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance
Összefoglalás: Jungkook egy egyetemista fiú, aki a nagyvárosba költözik, hogy tanulhasson, mellette viszont dolgoznia kell. Egy kávézóra esik a választása, ahová fel is veszik minden kifogás nélkül. Viszont ott megismerkedik munka közben egy férfival, akit legszívesebben megfojtana egy kanál vízben, annyira utálja... Az a férfi pedig Park Jimin. Egy nagyképű, kissé beképzelt férfi, akinek egy komplett cége van...
Hozzáfűzés: HÚ! El sem hiszem, hogy folytattam. :"D Bár, tény, nem lett túl jó ez a fejezet, elég rövid is, de remélem, hogy tetszeni fog nektek ennek ellenére. :)
Jó olvasást! <3
Jó olvasást! <3
Lassan
sétálgattak a tengerparton, egymás mellett, habár tartva a
minimális távolságot kettejük, ugyanis vágni lehetett köztük a
levegőt, nem is akármennyire. Jungkook feszült volt amiatt, mit
akarhat mondani neki Jimin, a vörös hajú férfi pedig folyamatosan
szusszantott, keresve a szavakat, azokat, amiket mondania kellett
volna a fiatalabbnak, hogy tiszta vizet önthessenek a pohárba, ha
már ilyen sikeren elrontott mindent. Bár, esze ágában sem volt
jóban lenni a fiúval, neki az volt az elképzelése, hogy az aktus
után dobni fogja, meg nem történtté tenni azt az éjszakát,
kitörölni a szívéből, viszont mikor a fiú hevesen,
ellentmondást nem tűrően vagdalta a fejéhez a szörnyű, keserű,
megalázó igazságot, nem tudott mást tenni: tisztáznia kell
mindent. Nem volt szándékában az, hogy ezután majd puszi barátok
lesznek, nem akart bensőségesebb kontaktust kialakítani a
fiatalabbal, de úgy érezte, kénytelen mindent megmagyarázni.
Valamiért nem akarta, hogy Jungkook is olyannak lássa őt, mint
mindenki más. Nem akarta, hogy Jungkook ugyan azt a bélyeget nyomja
rá, amit mindenki – kivéve Namjoon, hiszen a férfi tudta Jimin
érzéseit, ismerte a múltját, ismerte a jellemét, mindent, ami a
férfit Park Jiminné teszi.
Jungkook
lassan a vörös felé emelte a fejét, szemeivel szuggerálva az
elmélkedő alakot, aki megeresztett egy aprócska kis sóhajt, ezzel
megtáncoltatva frufruját, ami könnyedén kezdett ide-oda libbenni
a halovány fuvallat hatására, és a lehunyt szemei, a dús,
vöröslő ajkai csak még szebbé tették ezt a pillanatot. A fekete
hajúnak nyelnie kellett egy nagyot, nehogy esetleg olyan jusson
eszébe a férfiról, aminek véletlenül sem szabadott volna
megtörténnie, hiszen neki gyűlölnie, utálnia, megvetnie kell
Parkot, nem szépnek, vagy épp helyesnek látnia. Őrültség is
lenne a részéről…
–
Szóval? Kibököd még ma, mit akarsz? – Jungkook hirtelen
megállt, s mintha érzéseire hallgatna a természet is, a tengerről
egy nagyobb hullám csapódott fel, ami a lábbelijüket, és
bokájukat is eláztatta, azonban a hideg ellenére a két férfi nem
rezzent össze, vagy mordult fel, csak mereven nézték egymást,
miután Jimin is a fiú felé fordult, hogy íriszeivel mélyen a
másikéba nézhessen. Jungkook hangneme egyáltalán nem volt
kedves, vagy épp jószívűen hangzó, amit Jimin is azonnal
észrevett, és ezt egy szájhúzással is nyugtázta, azonban úgy
gondolta, jobb, ha nem jegyzi ezt meg a fiatalabbnak, hiszen ő
mondta: nem maradnak sokáig, és azután, hogy mindent elmondott,
békén is fogja hagyni.
Habár,
ezt koránt sem gondolta ilyen komolyan…
Igen,
szerette volna békén hagyni, nem törődni vele, viszont miután
Jungkook erősen a fejéhez vágta bűneit, és viselkedésének
eredményeit, úgy érezte, meg kellene tartania, tartani vele a
kontaktust, beszélnie, hiszen ő az egyetlen. Az egyetlen, aki
őszinte hozzá. Az egyetlen, aki nem tenyérbemászó, nem akar a
pénze miatt nyájaskodni, nem akar neki bevágódni, nem akarja,
hogy minden áron az övé legyen. Tetszett neki a megszerezhetetlen
stílusa, és habár, fájt neki, amit mondott neki a fiú a
kávézóban, örült is neki valamilyen szinten. Borzasztó sebet
tépett fel, s hagyott maga után a mérhetetlen nagy igazság, amit
a füle hallatára hallott vissza a fiútól, mégis boldog volt,
hiszen ő volt az egyetlen, aki a szemébe merte mondani valóját.
Hoseok erre nem volt képes, ő csak könyörgött neki, de Jungkook
szembesítette saját magával. Ez pedig megváltoztatott benne jó
pár dolgot, érzelmet és gondolatot, mind Jungkookról, mind az
életéről, emellett pedig saját, és a környezete viselkedéséről.
–
Rendben, belekezdek, te pedig hallgass végig – dugta zsebre
kézfejeit Jimin, megeresztve egy mély, fáradt sóhajt, miközben
lehunyta hosszú szempilláit, mintha ezzel is csak azt akarná
sugallni, hogy komoly átgondolni valója van, mielőtt esetleg
butaság hagyná el ajkait, Jungkookot viszont a pár perces
hallgatással csak frusztrálta, így a fiú összefonta karjait
mellkasa előtt, türelmetlenül várva Jimin meséjét.
–
Kezdd már… – Nem tudta végig mondani, ugyanis Jimin felemelte
pilláit, ezzel újra Jungkook íriszeibe vájva saját tekintetét.
–
Lehet, hogy tudod az alapokat, Jungkook, de fogalmad sincs, mit éltem
át. Neked elképzelésed sincs arról, miken, min mentem keresztül
az életem folyamán, így kicsit szíven üt, hogy ilyen könnyen
ítélkezel rólam, azonban elfogadom a véleményedet, mert tudom én
is, hogy amit teszek, egyáltalán nem jó, sőt, a lehető
legundorítóbb dolog, de ha belelátsz mindenbe, és nem csak
felszínesen ismered, szerintem változna a véleményed – ejtette
ki ajkai közül hangjával együtt szavait, mire Jungkook újabb
szusszantást ejtett meg, ami egyáltalán nem volt türelmes, sem
toleráns.
–
Mondd már, ne rabold az időmet! – válaszolt hektikusan,
összeszorítva fogait mondandója végén, aminek hatására Jimin
megemelte szemöldökét, és aprócskát bólintva úgy érezte,
ideje, hogy kezdetét vegye a hosszú, folyamatos beszéde, aminek
következtében valószínűleg még a torka is csont száraz lesz.
–
Hyemi volt a feleségem. Még a középiskolában ismertük meg
egymást, és már akkor tudtuk, hogy mi együtt fogjuk leélni az
életünket. Igazából, amint befejeztük, úgy döntöttünk, hogy
egybe fogunk kelni. Akkoriban még édesapám élt, viszont beteg
volt, így a lehető leggyorsabban meg akartuk ejteni az esküvőt,
hogy ő még megélhesse, de koránt sem úgy alakult minden, ahogyan
azt szerettem volna. Hyemi egyik pillanatról a másikra betegedett
le, úgy, hogy alig vettem észre. Csak furcsa lett, hogy rosszul
volt, hányingere volt, szüntelenül, szédült, elájult, viszont
azt hittem, hogy talán a terhesség jele, ezért próbáltam nem
túlaggódni a dolgot, szerettem volna gyereket, ahogyan ő is.
Sajnálatos módon, nem a gyerek miatt volt. Koránt sem… Hyemi
agydaganatos volt, és valószínűleg már középiskolában is, de
akkor még tünetmentesen élt, de még a terhessége előtt jelen
voltak ezek a problémák, de nem vettünk róla tudomást. Nagy hiba
volt. Hyemi egyik pillanatról a másikra betegedett le, romlott az
állapota, nem vállalta a kemoterápiát, sem más kezelést a
gyerek miatt, hiába könyörögtem neki hónapokig, hogy inkább ő
maradjon, én nem tudnék nélküle élni. Állandóan veszekedtünk,
mert elmondtam őszintén, hogy képtelen lennék nélküle élni, és
ha netalántán a kicsi megmarad és túléli a krízist, nem tudnám
felnevelni, hiszen… hogyan? Hyemi hajthatatlan volt, annyira
szerette volna megszülni a közös gyerekünket, hiába nem volt rá
esély. Éjjel-nappal ápoltam őt, mikor nehezen kelt fel, mikor
szenvedett, én segítettem a kádba, hordtam neki az ételt, italt
az ágyba, belekönyörögtem, mert a kicsi mindent elszívott tőle,
és annyit evett, amennyi neki kellett, magával már nem törődött.
Tudta, hogy meg fog halni, én azonban ezt nem fogadtam el. Egyik
napról a másikra éltünk, ráadásul egy idő után epilepszia
szerű rohamokat kapott, és alig bírtam őt úgy fogni, nehogy baja
essen neki és a kicsinek is, de persze, ezek a rohamok nem
epilepsziás rohamok voltak, hanem az agydaganat következménye.
Tehetetlen voltam, és ha ismered ezt az érzést, akkor tudod, mit
éltem át. Ápolni azt, aki a gyerekedet hordja a szíve alatt,
mellette pedig a menyasszonyod, az, akivel leélnéd az életedet,
fájdalmas, kínkeserves – sóhajtott fel mélyen, megállva egy
kicsit, ugyanis emésztenie kellett az elmondottakat, hiszen újra
átélt minden egyes képkockát.
Jungkook
néma csendben állt Jimin mellett, s habár próbált kemény
maradni, ennek ellenére szemeiben ott ült a sajnálat, a mély
megbánás viselkedése miatt, hiába tudta, hogy bizony, jól tette,
amit.
–
Az esküvőnk napja volt, és mintha egy megírt dráma lett volna,
Hyemi az oltárnál esett össze. Csak összedőlt, mint a kártyavár.
Már nagy volt a pocakja, viszont ő csontsovány, nehezen bírta
magát, minden megerőltető volt neki, de minden áron esküdni
akart, és én is. Azonban, azon a napon meghalt, az orvosok pedig a
kisfiút sem tudták megmenteni. Elvesztettem az egyetlen nőt, akit
szerettem, mellette pedig a fiamat is, aki túlélhette volna, ha
időben ér a kórházba a mentő. Mindenki mosta kezeit, és ki volt
a hibás? Én. A szüleim, és Hyemi szülei összecsaptak, hatalmas
balhé volt, mindenki ellenem fordult, mindenki rám kent mindent,
holott senkinek sem volt fogalma arról, mi történt, és hiába
mondtam, nem fogadták el. Mindenki a fejébe vette, hogy Park Jimin
nem akarta, hogy Hyemi elvetesse a gyereket. Nap, mint nap
hallgattam, hogy megöltem a gyereküket, a leendő feleségemet,
mellette pedig az egy szem unokájukat. Ez ment jó pár évig.
Addig, míg apa meg nem halt. Nem hívtak el a temetésére, aztán
anyáéra sem, mert ő fél évvel később követte apámat a sírba.
Halálukig nem beszéltek velem, nem vették fel nekem a telefont,
ellöktek maguktól, mint egy elhasználódott rongyot, közben
próbálgattam építeni az új életemet, amit most is folytatok, de
nem volt egyszerű ezen túllépni. Nem jártam orvoshoz, magamba
zárkóztam, próbáltam túlélni a napokat, és ha Namjoon nincs,
én sem lennék. Ő volt az egyetlen, aki hitt nekem, ő volt az
egyetlen, aki kiállt mellettem, aki segített rajtam, aki
vigasztalt, ha sírtam, aki megmentett a halál markából, mikor
öngyilkos voltam. Ő volt az egyetlen ember, aki szeretett engem.
Rajta kívül nem volt senkim, nem segített senki. Gondold el,
elveszíted a szerelmed, a gyermeked, az édesanyád, az édesapád,
majd az utóbbi kettő meg is hal pár év után úgy, hogy gyűlöltek
téged a haláluk napjáig, és téged hibáztattak azért, mert az
unokájuk életét vesztette. Nem könnyű. Ahogy Hyemi ápolása,
életben tartása sem volt az – mondta halkan, lehunyva szemeit,
hogy valamelyest elrejthesse érzelmeit Jungkook elől, viszont a fiú
mindent tudott, nyitott könyv volt számára Jimin ebben a
pillanatban, így látta a fájdalmát és keserűségét is, hiába
nem akarta azt ő mutatni felé.
–
Miért nem… hagytad ott őt? – tette fel kérdését halk,
visszafogott hangján, mire Jimin félmosolyra húzta a száját,
felemelve íriszeit Jungkookra. Talán azóta, hogy ismerték
egymást, először csillogott így Jimin szemeiben érzelem, olyan,
amit még Jungkook ezelőtt sosem láthatott.
–
Hogy tudnék elhagyni valakit, akit szeretek úgy, hogy beteg és a
közös gyermekünket hordja a szíve alatt? Te képes lennél rá? –
kérdezte, előre tudva a választ, s úgy is lett, ahogy gondolta:
Jungkook halványan rázta meg a fejét, kicsit talán el is
szégyellve magát amiatt, hogy egyáltalán nekiszegezte ezt a
kérdést.
Jimin
halványan elmosolyodott, majd egy mélyet szusszantott, vörös
tincseibe futtatva az ujjait.
–
Csak ennyit akartam elmondani. Tudom, hogy egy féreg vagyok, de hidd
el, nem könnyű újra olyannak lennem, amilyennek kellene. Hidd el,
hogy egy életre elegem volt az emberekből, és tudom, hogy ez az én
hibám, de változtatni nem akarok rajta. Tudom, hogy ez nem
változtat a szemedben semmit, nem is akarom, hogy ezután másnak
láss, csak mielőtt elítélsz, tudd az igazságot. Ezt akartam,
semmi mást. Mehetünk – jelentette ki a férfi, újra magára
öltve hűvös, áttörhetetlen álcáját, miközben elfordult az
előtte állótól, hogy elindulhasson, azonban megállt, méghozzá
azért, mert egy meleg tenyér a csuklóira fonódott. Jimin
összevonta a szemöldökét, majd értetlenül fordult hátra, s
mikor meglátta Jungkook sebzett, elgyengült, elérzékenyült
tekintetét, egy pillanat erejéig ő is elveszítette álcáját.
Túl
beszédesek voltak Jungkook szemei. Gyönyörűek, csillogóak,
érzelmesek. Olyanok, amilyenek az övéi sosem lehetnek…
–
Jimin. Én… én sajnálom – súgta Jungkook halkan, majd hirtelen
magához húzta a férfit, és egy meleg, szoros ölelésbe vonta
Jimint, átfűzve karjait Jimin vállain, hogy szorosabban húzhassa
a férfi testét sajátjához. Jimin szemei kikerekedtek, alsó ajka
leesett a döbbenettől, és nem volt képes másra, csak az előtte
lévő tengert bámulni, amin tükröződtek a fényesen ragyogó
csillagok, mintha szentjánosbogarak úsztak volna a felszínén a
sokasodó hullámoknak köszönhetően. – Sajnálom – súgta
Jungkook újra a fülébe, miközben erőteljesebben fonta karjait a
férfi testén, aki lehunyta a szemeit, elejtve egy aprócska, élesen csillogó, picike
könnycseppet jobb szeméből, ami hangtalanul koppant Jungkook
textilkabátján.
Elég szépen megvárattál. xD És hidd el, tetszett így is! Már pusztán annak örülök, hogy egyáltalán van új része. xD Azért kíváncsi vagyok, mi játszódott le Kook fejében, hogy így nyilvánult meg. :o
VálaszTörlésNe hari érte. :'( Ihlet hiány, és most sem nagyon volt - sajna látszik is ezen a fejezeten, de próbálom magam megemberelni. :D
TörlésHát, ki fog derülni, ez biztos. :P
Köszönöm a kommentet és örülök, hogy tetszett! *-* <3
Ur osten makdnem elsírtam magam. Most Jimin hiaba ilyen de nőt a szememben. Egy igazi hűs3ges szeretetteljes férfi akivel igasságtalanul bánt el a sors. Remélem most hogy kissé elkezte érdekelni Kook végre sikerűl megnyugodnia és talan normálisnak lennie. Ahj qnnyira jó lett baszus ittam minden szavát!!! Nekem hiaba ez lett az egyik legszomorúbb rész most az egyik kedvencem a coffebol. Kérlek siess a kövivel. Kook te megitasd meg neki hogy képes lesz újra szeretni.
VálaszTörlésEgyelek meg, téged majdnem mindig sikerül lelkironccsá tennünk. :D <3
TörlésIgen, talán most egy icipicit szimpatikusabb lesz az embereknek Jimin, bár, azt nem szabad elfelejteni, hogy attól még olyan, amilyen. :P
Köszönöm a kommentet és örülök nagyon, hogy ennyire tetszett! *-*
Igyekszem a folytatással! <3 <3 <3 <3 <3
Juj....hát juj...nem tudok mit mondani...annyira jól írsz és annyira jó a történet is TwT Egyszerűen imádom....várom a folytatást >< Vajon Kook mit lép? Mit fog még tenni? Na és Jimin? Úristen wáááá >< ♡ Imádom ♥♥♥
VálaszTörlésAhww, köszönöm! *-* Bár, ez a rész elég kis esetlen lett, de örülök neki, ha te így is imádod. <3
TörlésIgyekszem a folytatással, és köszönöm a kommentet! *-* <3 <3 <3 <3
(És minden ki fog derülni. :P Előbb-vagy utóbb - inkább utóbb.)
Hát ez egy eléggé szomorú rész lett, de nekem nagyon tetszett! Sajnálom szegény Jimint, hogy ilyeneket kellett átélnie :( Remélem, hogy Kookie megtudja neki mutatni, hogy képes lesz újra szeretni! Nana, imádom ahogy írsz! <3
VálaszTörlésEgen, most kissé depisre vettem a formát, de örülök, hogy így is tetszett ez a rész! *-*
TörlésHát, az majd kiderül, egyszer... talán. :P
(Jaj, pedig ez a fejezet olyan kis béna. :D)
Köszönöm nagyon, és még egyszer, örülök, hogy tetszett! <3 <3 <3 <3 <3