Vesania - VKook (40/40)END
Cím: Vesania
Alkotó: Nana
Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)
Besorolás: +16
Műfaj: AU, dráma, romantikus
Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance
Összefoglalás: Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig.
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... Katt az olvasáshoz---->>
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... Katt az olvasáshoz---->>
Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás, és egyben az utolsó rész is. :c
Őszintén, ennyire ficit még soha nem szerettem írni. Talán a Shatter me with hope volt az, amit legalább ilyen elánnal írtam, de ez talán túltett azon is. Egyszerűen... nem is tudom. Annyira jött magától minden, olyan furcsán megálmodtam mindent. :D Munkában is ezen gondolkodtam, egész nyáron, még álmodtam is vele, annyira beleéltem magam (volt, mikor délutánra mentem dolgozni, és direkt felkeltem reggel hatkor, hogy hétkor már írhassak is, egészen fél tizenegyig, mert utána rohannom kellett dolgozni - délelőttös héten pedig hazajöttem, írtam és semmit nem aludtam). Imádtam írni, és megszakad a szívem, hogy itt a vége. Igazából, mikor nyáron befejeztem (igen, már nyáron be lett fejezve, alig másfél hónap alatt, hehe), akkor nem éreztem még ennek a súlyát, de most, hogy az utolsó fejezetet is kipakolom, picit fáj a szívem. :c Talán ez a "munkám" az egyetlen, amire egy picit, őszintén büszke vagyok. Nem tudom, miért, talán nem is kellene rá büszkének lennem, hiszen nem nagy kunszt, két tinédzser vergődik 40 fejezeten át, hozzám mégis közel áll. Valamiért úgy érzem, ez most jól sikerült ahhoz képest. :)
Persze, mindig lehetne jobb, így nem mondanám, hogy ez aztán tökéletes, mert elhúztam, mint a rétes tésztát, talán húsz fejezetbe is belefért volna ez a szenvedősdi, kicsit jobban kibonthattam, fejezhettem, írhattam volna le dolgokat - de élveztem. Mindent.
Az külön meglepett, hogy ennyien szerettétek. Őszintén, rettegtem, mikor elkezdtem kipakolgatni, mert ebben nem dugnak a szereplők az első fejezet után, lassan (borzasztó lassan) bontakozik ki minden, ráérősen, már-már kínlódóan, és sokszor féltem attól, hogy páran hozzám dobjátok a telefont/laptopot/PC-t/kinekmilyevan, hogy basszam meg ezt a szart. Mikor új részt raktam ki, mindig ennyire féltem, és rettegtem megnézni a hozzászólásokat, mindig csak másnap kuksoltam oda, de akkor is csak félve - nagyon kellemes csalódás volt, hogy nem így történt.
Nagyon hálás vagyok nektek, hogy ezt a történetet végig követtétek velem, és ennyire szerettétek, mert úgy érzem, ez a fanfici egy hatalmas darab belőlem - talán ezért szeretem annyira.
Nagyon köszönöm mindenkinek! ❤ Hálás vagyok nektek! ❤
Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást! ❤
Őszintén, ennyire ficit még soha nem szerettem írni. Talán a Shatter me with hope volt az, amit legalább ilyen elánnal írtam, de ez talán túltett azon is. Egyszerűen... nem is tudom. Annyira jött magától minden, olyan furcsán megálmodtam mindent. :D Munkában is ezen gondolkodtam, egész nyáron, még álmodtam is vele, annyira beleéltem magam (volt, mikor délutánra mentem dolgozni, és direkt felkeltem reggel hatkor, hogy hétkor már írhassak is, egészen fél tizenegyig, mert utána rohannom kellett dolgozni - délelőttös héten pedig hazajöttem, írtam és semmit nem aludtam). Imádtam írni, és megszakad a szívem, hogy itt a vége. Igazából, mikor nyáron befejeztem (igen, már nyáron be lett fejezve, alig másfél hónap alatt, hehe), akkor nem éreztem még ennek a súlyát, de most, hogy az utolsó fejezetet is kipakolom, picit fáj a szívem. :c Talán ez a "munkám" az egyetlen, amire egy picit, őszintén büszke vagyok. Nem tudom, miért, talán nem is kellene rá büszkének lennem, hiszen nem nagy kunszt, két tinédzser vergődik 40 fejezeten át, hozzám mégis közel áll. Valamiért úgy érzem, ez most jól sikerült ahhoz képest. :)
Persze, mindig lehetne jobb, így nem mondanám, hogy ez aztán tökéletes, mert elhúztam, mint a rétes tésztát, talán húsz fejezetbe is belefért volna ez a szenvedősdi, kicsit jobban kibonthattam, fejezhettem, írhattam volna le dolgokat - de élveztem. Mindent.
Az külön meglepett, hogy ennyien szerettétek. Őszintén, rettegtem, mikor elkezdtem kipakolgatni, mert ebben nem dugnak a szereplők az első fejezet után, lassan (borzasztó lassan) bontakozik ki minden, ráérősen, már-már kínlódóan, és sokszor féltem attól, hogy páran hozzám dobjátok a telefont/laptopot/PC-t/kinekmilyevan, hogy basszam meg ezt a szart. Mikor új részt raktam ki, mindig ennyire féltem, és rettegtem megnézni a hozzászólásokat, mindig csak másnap kuksoltam oda, de akkor is csak félve - nagyon kellemes csalódás volt, hogy nem így történt.
Nagyon hálás vagyok nektek, hogy ezt a történetet végig követtétek velem, és ennyire szerettétek, mert úgy érzem, ez a fanfici egy hatalmas darab belőlem - talán ezért szeretem annyira.
Nagyon köszönöm mindenkinek! ❤ Hálás vagyok nektek! ❤
Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást! ❤
(Csináltunk egy facebook csoportot, ahová a frissítéseket tesszük ki, amellett pedig néha telespammeljük majd finom yaoikkal. :D
Ha szeretnétek, nyugodtan csatlakozzatok, szívesen várjuk a Felhőcskéket. <3
Facebook <<<--- Katt a linkre.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése