YoonKook/SugaKook - Elhatározás (10)
Nem lett ez sem túúúúl eseménydús, de a következő talán annál inkább. Viszont nem is a legjobb, amit írtam, de már majdnem fél napja ülök rajta, hátezígymarad.
Ez a fejezet most Yoongi szemszögéből íródott. :)
Nem monológozok, mert fáradt vagyok. >< Ha hibát találtok, szóljatoooook~
Jó olvasást! ^^
~Nana~
Nem szoktam
ilyeneket mondani, de az az interjú volt életem legborzalmasabb két
órája. Főleg, mikor a műsorvezető rákérdezett, szerelmes
vagyok-e. Hát azt hittem, a pofám leszakad. Hirtelen azt sem
tudtam, mit reagáljak. Egyszerűen leblokkoltam. Hogy kérdezhetett
ilyet?! Ilyet nem illik kérdezni! Mintha nem tudná, hogy Idol
vagyok.
Dühös voltam és
mérges, és akkor főleg, mikor a szemem sarkából láttam, hogy
Jungkook kíváncsian figyel a válasz adásom közben is, aztán
mikor megadtam azt a semmilyen választ, mosolygott.
Rá fog jönni. Csak
ez villogott a fejemben. Az a mosoly, a lehunyt szemeivel, az
aprócska fejcsóválás azt jelezte, hogy rá fog jönni. Akkor,
abban a pillanatban úgy éreztem, hogy megremegett alattam a föld.
Simán azt kellett volna mondanom, hogy dehogy! Én szerelmes? Ugyan.
De akkor meg átlátszó lett volna az egész.
Bár, így is az.
Annyira mindegy.
Az interjú további
részeiben próbáltam meglapulni és nem beszélni. Helyettem
Namjoon és Jin aktívoskodtak, meg néha Taehyung nyögött be
valami vicceset, vagy hatalmas marhaságot, amivel megnevettette a
műsorvezetőt és a közönséget is. De én hallgattam, mint a sír.
Nem kell nekem több kellemetlenség. Ha esetleg valami rosszat
mondok, akkor még az emberek is darabokra szednek. Így sem kizárt,
amúgy… ha valaki szemfüles. Mondjuk, belegondolva, annyira nem
hatna meg.
Nem szeretem az
interjúkat. Vagyis, szeretem őket, jó mókák tudnak lenni, de
egy-két ilyen műsorvezető teljesen meg tud kutyulni mindent. Mint
most. Jungkook arca túl sejtelmes volt. Vagy teljesen hülyének
nézett, vagy rájött mindenre. Bár, azt kétlem.
De a reggeli után…
Sírni lett volna
kedvem. Az a tipikus hisztérikus sírás és nevetés, amit akkor
hallat az ember, ha megőrül. Igen, legszívesebben azt tettem
volna. A hajamat tépném, röhögve bömbölnék és törölgetném
a könnyeimet, mert egy hatalmas nagy fasz vagyok. De tényleg, egy
nagyon nagy idióta. Főleg, ahogy reggel rátámadtam. Azok a
szemek, amik ijedtséget és félelmet tükröztek. Mellette viszont
annyira… annyira szép volt. Ahogy felnézett a pillái alól és
egy idő után azok a hatalmas, étcsoki barna szemek már nem is
félelmet, hanem kíváncsiságot tükröztek. És mikor megnyalta az
ajkait, akkor végem volt.
Végig kellett
simítanom a hófehér bőrén. Ahogy visszagondolok, megremeg az
alhasam és csak sóhajtani vagyok képes. Hogy lehet férfi létére
ennyire szép? Büntetni kellene, komolyan és nem! Nem túlzok.
Tényleg büntetni kellene. Ráadásul úgy, hogy még nem is
nagykorú, főleg.
Felsóhajtottam, a
hajamba túrva és mikor közölték, hogy mehetünk, illedelmesen
megköszöntük a meghívást, elköszöntünk mindenkitől és én
voltam az első, aki kiviharzott a helyiségből, hogy
fellélegezhessek. Soha, de soha többé nem akarok ilyet átélni.
Az a kérdés, az a végleges kegyelemdöfés volt nekem.
Még jó, hogy nem
minden másodig szövegem szerelmes. Hm. Nem. Minden szöveg
szerelmes már lassan. Kivéve, ha Hoseokkal és Namjoonnal együtt
ülünk össze.
Aish, ez nem mehet
így tovább. Jungkook mindenemet elveszi. Az eszemet, a szívemet, a
gondolkodóképességemet, mindent. Ma reggel is… elég volt csak
felnéznie rám, telitalálat volt. Egyszerűen nem tudtam arra
gondolni, hogy ezt nem tehetem meg. Megérintettem, cirógattam és
azok az ajkak! Ó! Azok a puha, bársonyos, vöröslő ajkak! Annyira
meg akartam csókolni… ízlelgetni akartam őket, a fogaim közé
venni, szívogatni, mielőtt mélyen, szenvedélyesen megcsókolom.
Aludnom kellene
inkább. Nem akarok rá gondolni sem. Elég volt a mai… nem akarok
többet gondolkodni.
A buszban aludni
próbáltam, de mikor meghallottam Jimin és Taehyung hangját, ahogy
a kisebbért aggódnak, feléjük sandítottam. Mikor Taehyung
megemlítette, hogy Jungkook aludjon náluk, elfintorodtam és
próbáltam vészjóslóan nézni a maknae felé, de nem vette észre.
Jó, tény és való, hogy azok után, ahogy viselkedek vele, pont
nekem nem kellene akadályoznom abban, hogy jól érezze magát. De
én csak akkor tudom biztonságban, ha velem van.
Akkor sincs, mert
bántom. De az más… ne aludjon Taehyunggal és főleg ne Jiminnel!
Állandóan Jungkook nyakán van. Csoda, hogy most ebben a pár
napban békén hagyta. Nem akartam, hogy ott legyen.
Mérgesen pislogtam
feléjük, főleg, mikor Taehyung ecsetelte, hogy horrort kellene
nézniük. Na azt biztos nem! Még a végén mindketten… nem. Nem!
Bele sem akarok gondolni! Ebbe bele sem merek gondolni! Épp elég
sokszor néztem, hogyan csesztetik mindketten és olyankor is majd'
felrobbantam. Nem! Nem fog velük aludni, ez szent biztos!
Épp fel akartam
állni, hogy oda menjek és elmondjam, hogy már pedig Jungkook a
saját szobájában fog aludni, ugyanis holnap is nehéz napunk lesz
és senki ne fárassza ki! De… mikor az a két marha hátraesett az
ülésen, a földre zuhanva, az ülések közé, egymás
hegyén-hátán, és Jungkook felállva kacagott, ahogy rájuk
nézett… belém mart a lelkiismeret.
Mióta egy szobában
vagyunk, nem is hallottam nevetni.
A lendületből
rögtön visszavettem és inkább visszaültem az ülésembe, mély
sóhajjal, oldalra döntve a fejem, kifelé bámulva az ablakon,
miközben hallgattam Jungkook nevetését. Csilingelt és nem
megjátszott volt. Tényleg szívből nevetett.
Abban a pillanatban
még rosszabbul éreztem magam. Azért is, mert én nem rég oda
akartam menni, hogy elszakítsam a barátaitól, holott… semmi
jogom nincs hozzá. Főleg a viselkedésem után. Én voltam az, aki
lekoptatta magáról, ráadásul azok után kikezdtem vele… mert,
ha belegondolok, reggel kikezdtem vele. Ha egy pillanatig nem fut
végig a fejemen, hogy ezt nem csinálhatom. Ha nem nézek a szemeibe
akkor és nem látom azt a felismerhetetlen csillogást, biztos
vagyok benne, hogy az ajkaira martam volna és tudom, hogy onnan nem
tudtam volna megálljt parancsolni sem az ösztöneimnek, sem az
érzéseimnek.
Mindezek után még
nekem lett is volna pofám odamenni, hogy mégpedig velem alszik. Ha
nem neveti el magát, megtettem volna, mert ismerem magam. Azzal
ráadásul megint kigeneráltam volna a feszült helyzetet vagy ne
adj' Isten a veszekedést.
Tényleg önző
vagyok. Gyáva és önző is.
Az úton nem
beszéltem, nem reagáltam senkinek. Hallgattam, hogy a két marha
hogyan szórakoztatja Jungkookot. A fiatalabb mellé ültek, mikor
sikerült magukat összeszedni. Jungkookot középre ültették és
szórakoztatták, én pedig próbáltam őket kizárni a fejemből.
Nem mondanám, hogy féltékeny voltam, mert nem. Egy nagyon kicsit
talán, de elenyésző volt az a parányi érzés. Inkább csak
bántott, hogy nem miattam nevet így. Én is meg akarom nevettetni.
Én nem akarok vele
így viselkedni. Nem akarom látni a szomorkás arcát. Még sincs
bátorságom odamenni hozzá.
Ha megteszem, ha
esetleg odamegyek és elmondom, hogy egyáltalán nem utálom és
bocsásson meg a viselkedésemért, tudom, hogy elmondanám neki azt
is, hogy szeretem. Ha viszont szeret, ha nem, mindenképp problémánk
lenne. Ha nem szeret viszont, egy életre csalódást okoz majd
nekem. Mondjuk, megérdemelném ezek után, az szent. Teljes
mértékben megérdemelném. Nem vagyok rossz. Nem gondolom magam
rossz embernek, de mióta elutasítottam a stúdiónál, azóta…
azóta egy rohadéknak érzem magam, a nap minden percében. És
reggel… csak erősödött az érzés. Olyan ijedt volt, annyira
elveszett.
Gyűlöltem magam.
Legszívesebben, ha lehetett volna rá lehetőségem, szemközt
köptem volna magam.
Majd alakul a
helyzet, ahogy alakul. Remélem.
A dormba visszaérve,
Taehyung és Jimin átkarolták a maknaét és együttes erővel
cipelték a szobába. Szerencsétlen hol nevetett, hol ellenkezett,
hogy hagyják már békén, ő a saját ágyában fog aludni.
Egy pillanatra
elmosolyodtam és apró sóhajjal a hűtőhöz mentem, hogy
ásványvizet öntsek magamnak. Közben pedig hallgattam a három
fiatalabb vívódását, civakodását.
Hiányzott.
Noha, csak pár nap
leforgása volt az egész, hogy Jungkook nem nevetett, még is, egy
örökkévalóságnak tűnt. Fájt és rossz volt. Tudom, hogy
miattam volt ennyire bús komor, és rossz volt, hogy nem én voltam
az, aki felvidíthatja, hanem Taehyung és Jimin. Nekem kellett
volna…
Sírni tudtam volna,
de csak mosolyogtam. Ellentétes érzések voltak bennem. Oda akartam
menni hozzájuk, szórakozni, velük lenni, de tudom, hogy
frusztrálta volna Jungkookot a közelségem és azt is tudom, hogy
az ő közelsége pedig bennem okozott volna problémákat.
Ebből sehogy sincs
kiút…
Főleg azért, mert
balfék vagyok. Egy szerelmi analfabéta. Vajon van még egy ember,
aki ilyen dolgokat tesz, mint én? Ennyire szarul? Kétlem.
- Min agyalsz? -
kérdezte Hoseok, miközben kivette a hűtőből a tegnapi főtt
kaját. Felsóhajtottam és a poharamat forgattam magam előtt, a
konyhaasztal előtt ülve. - Olyan fur… - A szavába vágtam.
- Furcsa vagyok
Jungkookkal együtt napok óta. Tudom. Sűrűn hallottam már –
mondtam halkan, a hajamba túrva. Hoseok mélyen felsóhajtott, majd
a kaját a mikróba téve, lassan leült mellém és rám emelte a
tekintetét.
- Figyelj. Én nem
tudok semmit, mert nem. Nem vagyok jó az ilyesmikben, azt viszont
látom, amit Jin és Namjoon nem – mondta halkan, mire a szemem
sarkából rásandítottam. - Barátok vagyunk. A barátaitok
vagyunk.
- Tudom.
- Akkor miért nem
beszéltek? Sem ő, sem te? Miért akartok mindig mindent magatokba
fojtani? Ha még jó egy éve nem látom Jungkookot sírni, el sem
mondta volna soha, mennyire hiányoznak neki a szülei. Miért nem
beszéltek? Nem nehéz. Én is állandóan nyavalygok Jinnek… ő
Namjoonnak, Jimin Taehyungnak és fordítva, Namjoon neked… ti
miért nem? - kérdezte, a vállamra téve a kezét. Felsóhajtottam
és lehunytam a szemeimet.
- Ez nem ilyen
egyszerű! - mondtam halkan, a poharat forgatva.
- Ne! NE! NE! -
Jungkook szinte visított. Azonnal felkaptuk a fejünket. Taehyung
egy hatalmas vízipisztollyal lépett be a konyhába, majd a
mosogatóhoz lépve, tele töltötte és amint összerakta, rohant
vissza. Újabb sikítás. Elmosolyodtam, majd Hoseok felé
pillantottam. Láttam a szemeiben, mennyire menne piszkálni a
maknaét.
- Miért nem mész?
- kérdeztem, apró mosollyal az ajkaimon. Rám nézett rögtön.
- Miért nem mész
te? - vonta fel a szemöldökét. - Annyira merev vagy egy ideje.
Olyan… fél éve? Igen. Fél éve – gondolkodott el, hátradőlve
a székben. - Én tényleg nem tudom, mi történt veled és vele…
de én azt mondom, rendezzétek le egymás közt. Ha elmondani nem
akarjátok, tiszteletben tartjuk, de akkor tegyetek valamit. Mindenki
azon aggódik, mi lehet veletek… pedig sok probléma van, úgy
közösen. Nem egyéniekről beszélek. De a ti gondotok már lassan
mindenki gondja úgy, hogy senki nem tud semmit – mondta halkan.
Magam elé néztem, meredten, elbambulva. - Habár, ő most jól van,
ahogy hallom. - Lassan felállt és a mikróhoz lépett, majd mikor
megkavargatta az ételt és érzékelte, hogy még hideg, újra
elindította a mikrót. - De nem mindig lesz így. Egyszer fent,
egyszer lent – mondta, miközben nyújtózott egy nagyot.
- Megoldom –
mondtam halkan, mély sóhajjal.
- Könnyebb lenne,
ha elmondanád. De ha egyedül meg tudod oldani, akkor nem zaklatunk.
Viszont… ha nem tudod megoldani, elmondod, mi ez az egész. - Nem
tőle vártam volna ezt a beszélgetést. Meglepett, hogy ő mondja
ezt és nem Namjoon. - Mert a rajongók előtt is furcsák vagytok és
tudod, hogy azt nem lehet – motyogta elszomorodva. - És akár
hiszed, akár nem, mindenki aggódik értetek.
- Tudom… tudom,
Hoseok, tényleg tudom! - A hajamba túrtam, frusztráltan.
Elmosolyodott, majd kivéve a mikróból az ételt, szedett magának
egy tányérra.
- NE! - Jungkook
megint visított egy hatalmasat, nevetve. Jimin is hangosan nevetett,
Taehyung meg szerintem már sírva kacagott. Hoseok szemei
felcsillantak. Letette a tányérját.
- MEGYEK! MEGYEK,
VÁRJATOK! - üvöltött és elrohant. Aztán csak azt hallottam,
hogy Jungkook hangosabban kiáltozik, kacagva. Megcsóváltam a
fejemet és mély sóhajt vettem az ajkaim közé, szemezve a magam
előtt lévő ásványvízzel teli pohárba, amit lassan,
szórakozottan forgattam.
Beszélni fogok
vele, nincs mese.
Mély sóhajt vettem
és fordultam egyet az ágyamban. Egész este hallgattam, hogy azok
négyen hogy szórakoznak, és semmi szükségem nem volt arra, hogy
lássam. Láttam magam előtt mindent, szinte. Szerettem volna
átmenni, az tény, de jobbnak láttam, ha nem teszem. Jungkook
tényleg vidám hangon nevetgélt és úgy éreztem, ha most
odatrappolok, tönkretenném a két marha, meg a másik marha
intézkedéseit. Azt pedig nem akartam.
Meredten bámultam
magam előtt a plafont, a hasamon fonva össze az ujjaimat. Már
éjfél körül járt az idő, én viszont nem tudtam aludni. Nem
ment. Minden olyan… pocsék volt. Igen, pocsék. Tudom, hogy
beszélnem kellene Jungkookkal, tudom, hogy mit kellene lépnem, de
azt is tudtam, az Isten verje meg, hogy semmi jó nem sülne ki
abból, ha valamit lépnék. Ki kell találnom, mit mondjak neki.
Rendbe hozni ezt az egészet úgy, hogy ne higgye azt, hogy szeretem
őt. Rendbe hozni ezt a katyvaszt legalább annyira, hogy
összeférjünk egymással. Legalább annyira, hogy ne kelljen látnom
a szomorkás arcát és a bágyadt mosolyát, amit ma is produkált a
tévében.
Csak nem tudtam, mit
mondjak.
Gondolataimból a
maknae szakított ki. Az éjjeli lámpa égett, úgyhogy látta, hogy
ébren vagyok. Felsóhajtott és lassan elindult az ágya felé.
Mikor odaért, leült rá és törökülésben nézett rám, a lehető
legkomolyabb arccal.
Elszánt volt a
tekintete. Akkor láttam utoljára ilyen elszántnak, mikor énekelni
kezdett a számokban, a stúdió felvételek előtt. Az a tipikus
„Meg fogom csinálni! Sikerülni fog!” tekintet. Amitől én
tartottam, jelen esetben. Sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint én.
Ami a legrosszabb, hogy nem tudom, miért ennyire magabiztos.
Felszusszantottam,
majd én is felültem, törökülésben, vele szemben. Ránéztem, ő
pedig vissza rám.
- Beszélnünk kell!
- Egyszerre mondtuk ki. Lesütötte a szemeit és megköszörülte a
torkát, én pedig a hajamba simítottam az ujjaimat, elpillantva
róla, zavartan és frusztráltan.
Vicces lesz ez a
beszélgetés, annyi szent. Inkább kellemetlen és vicces egyben.
Mert fingom sincs, mit fogok vagy mit kellene mondanom.
Életemben először
fogok spontán szavakat kiejteni a számon. Aztán meglátjuk, mi sül
ki belőle. Csak remélni mertem, hogy sem én, sem ő nem fog
rontani a már amúgy is fasírt helyzeten...
Szia Unnie! :D
VálaszTörlésNos valóban ez sem volt sokkal eseménydúsabb rész, mint az előző de attól függetlenül fontos.
Első, ami szemet szúrt. Pont Hoseok?! XD Gonosz vagyok tudom ^^"" Persze, Ő is felnőtt ember, zavarja a kialakult helyzet és neki is lehetnek normális gondolatai. Csak... Ő mindezek mellett egy marha. XD ♡ Meg hát a banda tagja, nyilván szerepelnie kell XD
Láttam magam előtt, ahogy az a három szerencsecsomag gyötri a kis Maknae-t. *.* :3 ♡ és megint rájöttem, hogy mennyire imádom Őket! :3 *.* ♡ Szóval köszönöm :-* ♡
ITT ABBAHAGYNI?! MEGINT?! :O O.o :'( Hát Unnie... ez nem szép tőled... végre Suga rájön, hogy mekkora egy paraszt fasz volt erre itt vége. Na jól van... lesz még ennek böjtje... v.v XD csak viccelek :-* tudom, hogy kell fokozni az izgalmakat :D
Kíváncsian várom, hogy mkre sikerül jutniuk. *.* :3 Kitartást a folytatáshoz és most már tényleg pihenj!!!! Arra van a szabadság! ;-) :-* ♡♡♡
Sziasziaaaa! :D
TörlésHát ezek a részek most ilyen vihar előtti csendességek, kéremszépen. Meg nya, nem akarom olyan hamar befejezniiiiih. :D A szívemhez nőtt *mély sóhaj*
Igen! Szerintem Hoseok tud értelmes lenni, amúgy. XD De tényleg, tuti! xD Aki ilyen bolond a kamerák előtt, általában a való életben komoly. Najónemprédikálokcsakpszichológia xD sokatfoglalkoztamvelesajnos. XD Na, befejeztem. :D
Tuti, hogy tud komoly lenni és a ficimben a bizonyíték! :D :D :D
Örülök, hogy tetszett a maknae kínzás. :P Én imádom, mikor nyúzzák. Olyan jó nézni! *,*
Gonosz vagyok, na! :D Igen! :D De ez már elhíresül rólam, lassan. xD Gonosz Nana, muhahahahhahahahahah~ :D :D :D :D Ajajj, bosszút állsz? xD Noooo! :D
Na, félretéve a dolgokat, nagyon örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy írtál! *-* Jól esik, hogy mindig írsz nekem! TT (Meg mindenkitől is, csak itt kicsit más. :D)
Ahj, számomra a pihenés szó nem létezik, de köszönöm azért. :D Te is pihizz és vigyázz magadra! *,*
A folytatással pedig sietek! *-*
Nagyjo lett *---* ^^ el tudom kepzelni azt a 3 jo madarat hogy Kookiet piszkaljak xD imádom siess a következő résszel :De <3
VálaszTörlésÉn iiiis! :D Szinte lejátszódtak a fejemben a jelenetek. xDD
TörlésKöszönöm és örülök, hogy tetszik! *-* Igyekszem vele! *-*
Ajajajaaaaaaj>< Most akkor mindketten szerelmet fognak vallani egymásnak?
VálaszTörlésIstenem, szegény Sugát úgy sajnáltam, majd' beleszakadt a szívem. :'( Olyan rossz, hogy lelkiismeretfurdalása van. Pedig nem is rossz ember. Nagyon nem, csak nem tudja kifejezni az érzéseit. Na jó, azért Jungkook-ot rendesen megszenvedtette, őt is nagyon sajnáltam. De hála' újra nevet*-* Istenem, imádom Jungkookie nevetését. Mint egy kisangyal..x) Na jó, leálltam. Jaj, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből a beszélgetésből, hihetetlenül izgulok. *-*
Nagyon szépen köszönjük a részt, és azt is, hogy ilyen gyorsan hozod a folytatást!^^
(Ne haragudj, az előzőhöz nem írtam, belustultam. >< Mian! ><)
Jaaaaj, azért siess a folytatással, mert megesz az ideg! ><
Én is sajnáltam őket egy picit, miközben írtam. :3 És igen, Suga babának a lelkiismeret-furdalása nem ismer határokat, sajnos. Túl sokat gondolkodik a drága. :D
TörlésŐt sem akarta bántani ugye, sőőőt, jót akart neki, csak hát xD nem ez volt a legjobb módszer rá. :D
Köszönöm és örülök, hogy tetszett! *-* Ha minden igaz, hozom ma az új részt, tegnap és azelőtt nagyon el voltam anyátlanodva. xDDD De sietek vele *-*