Vesania - VKook (36/?)

Cím: Vesania

Alkotó: Nana 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +18

Műfaj: AU, dráma, romantikus, 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, YAOI, EROTIKUS TARTALOM

Összefoglalás:  Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig. 
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... 

Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás! :D
A következő részhez készítsétek az idegeiteket, ultrán készüljetek.
Kegyetlen leszek. 
Nagyon.
Előre szólok. :D
Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást! ❤

A tücskök halk ciripelése hasította ketté az éjszaka eddigi csendjét; mindegyikük aggódva figyelte az őz haláltusáját, s a farkast, ki kétségbeesetten, félve próbálta tartani a lelket egyetlen szerelmében, kevés reménnyel.

El sem mozdult mellőle, egy pillanatra sem; még enni sem lett volna hajlandó anélkül, hogy társa ne nyitotta volna fel szemeit, így éhen-szomjan bújt közelebb a meleg testhez, fejét szorosan az őzéhez illesztve, miközben elengedett egy kövér, csillogó könnycseppet, mi végig nyalt dús bundáján, hogy az egyik rózsára érkezzen – a nagy fejű szirom széléről aprócska vércseppek hullottak, egyenesen a zöldellő fűbe. A farkas könnye vérré vált.

A földből kinyílt egy rózsa, egy kicsiny, mégis gyönyörű pompában csillogó – mert a rózsák vérből születnek.

Mi másért lehetnének olyan szépek?

Jungkook tüdejében rekedt az összes levegő, hiszen eddig egyszer sem volt példa arra, hogy Taehyung esetleg felbátorodva folytatta volna a tevékenységeket – egyrészt megijedt, másrészt pedig hihetetlenül boldog volt, mert az már biztos lehetett, a másik is legalább annyira akarja, hogy megtörténjen, mint ő. Mégsem tudott volna tovább menni. Nem ment neki, akárhányszor próbálta elméjét rábírni, folytatnia kell, majd lesz valahogy, s úgy tesz, ahogyan Hoseok javasolta: a jelennek él, sutba vágva a jövő minden egyes rém képét. Ez nem volt egyszerű folyamat, nem alakulhatott ki egyről a kettőre, ezt tudta ő is, valahol mélyen, legbelül, de nem akarta elfogadni. Minden porcikája remegett az előtte ülő fiúért, ki mohón, mégis lustán simította le róla a vékony textíliát, felfedve Jungkook hófehér, tökéletes bőrét, min Taehyung legeltette a szemét, talán kis pírral az arcán.

A fiatalabbnak nyelnie kellett egyet, majd bizonytalanul, esetlenül emelte ujjait Jungkook karjaira, hogy végig húzhassa tenyerét gyengéden, törődően az izmokon, s feljebb haladva simította meg kulcscsontjait, majd haladt vissza le, egyenesen a mellkasához. A vékony, csontos ujjak érzékien érintették őt, lassan táncoltak rajta az ujjbegyek, minek hatására Jungkook torkából felszakadt egy halk, jól eső sóhaj, ugyanis már csak ez képest volt teljesen beindítani érzékszerveit – Taehyung úgy hatott rá, akár a drog. Azonnali hatás, elmaradhatatlan mámor, mégis túl gyorsan vége szakad mindennek.

Kifejezetten csak azért, mert ő ostoba, pedig Taehyung még kérlelte is. Kérte őt. Megkérte. Van vajon ennél megalázóbb? Valakit kérni arra, hogy szeressen, ahogyan kell? – Tudta a választ a mogyoróbarna hajú, tisztában volt vele, valószínűleg ennél kellemetlenebb szituációba nem is csöppenhet, de neki sokkal fontosabb volt ez, mint a méltósága.

Nem, nem kifejezetten a szex miatt szerette volna – persze, részben az is beleszólt –, sokkal mélyebb tartalom szólt emögött.

Tudni akarta, Jungkook miért áll meg mindig, miért szorong, mi az, ami feszélyezi, hiszen részéről minden a legnagyobb rendben mehetett volna. Tudni akarta, miért ennyire tehetetlenek, s ha a másik nem képes lépni, ha a másik nem tud mit kezdeni a kialakult tényállással, akkor majd ő kezébe veszi a dolgokat, még akkor is, ha fogalma sincs, mit kell ilyenkor cselekedni.

Még annyira sem volt tisztában a dolgokkal, mint Jungkook, de ő nem akart megállni. Folytatni akarta. Érezni akarta Jungkookot, minden porcikájával, s biztos akart lenni benne, ő is azt érzi, amit saját maga – lehet, azért áll meg mindig, mert nem szerelmes, pusztán kívánja őt, vagy a testét. Vagy az lehet a másik opció, hogy szerelmes, de nem kívánja, nem úgy akarja őt. Létezhet ilyen? Van ilyen? Előfordulhat? – Tapasztalatlan volt, fogalma sem volt róla, épp ezért akarta kideríteni. Amellett akarta őt, tanúbizonyságot akart tenni arról, Jungkook ellopta a szívét, kész neki ajándékozni, s ha szavakba nem is tudja önteni, mi az, mi vezérli, akkor megmutatni szerette volna, valamilyen formában, s mi más lenne az, ha nem a szeretkezés?

Eggyé akart válni Jungkookkal.

Több volt ennek hátterében, mint puszta szex, amit a koroszálybeliek már-már szemérmetlenül folytattak egy-egy részeg éjszaka után, nem ismerve határokat; Taehyung beteljesíteni akarta azt, ami köztük kialakult, elmélyíteni, a végletekig – oda akarta adni magát, s azt akarta, szerette volna, hogy Jungkook is így tegyen.

Ha fájdalmas is lesz, ha pocsék, szörnyű is lesz, ha soha többé nem is akarna visszagondolni az alkalomra, az sem érdekelné, mert itt nem azon volt a lényeg, hanem azon, hogy… ők egymáséi legyenek, s ez minden borzalmat megért volna. Mindent.

Taehyung felsóhajtott, ahogy Jungkook hasára siklottak ujjait, lágyan, kedveskedőn barangolva be a puha, bársonyos bőrt, megremegve, mikor már a fiú alhasánál járt, s érzékelte, mennyire megrebbent annak felülete. Nyelnie kellett egy nagyot, ugyanis tényleg nem tudta, mi a következő lépés – valamit viszont tennie kell. Muszáj. Nem akarta ezt elszalasztani; tudnia kell, Jungkook tényleg akarja-e őt, Jungkook is úgy érez-e, ahogyan ő, ugyanazt akarja-e, amit ő, hiszen ha nem, nincs mit beteljesíteni. Akkor felesleges minden próbálkozás. Akkor csak el kell engedni, akár a kalitkába, ketrecbe zárt madarat, ki már sír, rimánkodik azért, hogy végre szabadságot kaphasson, s úgy szárnyaljon, ahogyan az egy könyvben meg van írva.

Ő nem szeretné Jungkookot kalitkába zárni. Nem szeretné maga mellett tartani, csak akkor, ha ő is maradni szeretne.

Felbátorodva, reszketeg sóhajt hallatott, s félénken felpillantott Jungkookra, eső színű szemeivel az éjsötét íriszeket mustrálva, majd finoman, óvatosan tolta be vékony ujjait az előtte lévő nadrágjába, aki szinte rögtön felnyögött, hátra vetve a fejét. A bizonytalan ujjak szinte azonnal kitapintották merevedését, majd köré fonódtak az alsónadrágon keresztül, hogy erotikus, ügyetlen masszírozásba kezdjenek – Taehyung tényleg ügyetlen volt, de Jungkook alhasában az a mennyei gyönyör nem akart szűnni, hiszen akármilyen béna a fiatalabb, csodálatos volt, ami elfogta őt. Nem is azért, amit tett, hanem azért, mert ő tette.

Létezik ilyen mély érzelem? – Jungkook bizton merte állítani: Létezik. Átélte. Átéli.

Taehyung zavarában nyelt egy hatalmasat, hiszen eddig egyszer sem jutottak el; a levegőt kapkodta, sípolt is kicsit a füle, miközben elengedte Jungkook nemes részét, hogy kicsit kihúzhassa ujjait a nadrágjából, majd az alsójába is süllyessze azt. Immáron minden zavaró anyag nélkül érinthette az ékességet; Taehyung arca láng vörössé vált – forró volt Jungkook férfiassága, s lüktetett az ujjai között. Halvány remegés futott végig tagjaiban, ugyanis ez a melegség, forróság, amit a másikon érintett, csak még izgatottabbá tette őt – pulzusa az egekbe ugrott, majd mielőtt Jungkook bármit is szólt volna, felé hajolt, hogy egy szenvedélyes, erotikus csókba vonhassa az édeskés ajkakat.

Jungkook fejére köd szállt, elhomályosult elméje, s Taehyung hajkoronájába fúrta ujjait, jobban magához húzva a fiút, ki egy idő után szemérmetlenül fogta körbe ujjaival tagját, s kezdte mozgatni a kézfejét, óvatosan, lassan húzogatva a bőrt felszínén – az ében hajú mélyen nyögött a másik szájába, erősebben markolva, szorítva a tincseket.

Ezután fogta el az idősebbet egy görcs: gyomra összerándult, ahogy Taehyung szemeibe nézett, s meglátta azt a kéjsóvár, vágyakozó csillogást eső színű íriszeiben. Elszorult a torka, s maga sem tudta, valójában miért, de a kezére fogott, hogy kivezesse alsó nadrágjából az eddig szorgosan munkálkodó ujjakat.

– Taehyung, én ezt nem tudom megtenni! – nyögte Jungkook. – É-én élvezem, de… nem megy! Nem megy! – fakadt ki, a plafon felé meredve.

Taehyung megdermedt egy pillanatra, mintha egy világ dőlt volna benne össze, majd óvatosan maga mellé ejtette a karját, lesütve pillantását, zavart, alig látható mosolyra húzva száját, mi inkább szívfacsaró grimasznak hatott, mintsem őszinte, valós ajakgörbületnek.

Jungkooknak nyelnie kellett egyet, ugyanis tudta, érezte, most aztán végképp elcseszett mindent, de félt tovább menni. Épp átlendült a határon, épp kezdte elfeledni a kétségeit, mik erősen markolták a szívét, de… valamiért abban a szent minutumban, ahogy Taehyungéval találkozott saját tekintete, elfogta egy ismeretlen, negatív érzés, mit nem tudott magában hová tenni.

Hányingere lett, és nem Taehyungtól, nem attól, amit tett, nem is az ügyetlenség miatt, egyszerűen csak rosszul volt.

Ennyire szorongana?

Mintha előre furdalná a lelkiismeret.

– TaeTae… – súgta halkan, mikor a fiú hátrább araszolt, majd a kanapé sarkában ülve nyúlt az asztalhoz, a könyve felé, hogy felhúzott lábakkal tovább olvashassa azt, de inkább tűnt az keresésnek, mintsem tényleges olvasásnak. – TaeTae, én… esküszöm, hogy szeretném, hidd el nekem, szeretnélek téged, de… nem megy! Idő kell hozzá, ígérem, hogy… minden jó lesz, csak idő kell! Egy kicsi! Nem tudok… – Taehyung rezzenéstelen arccal fordította Jungkook felé a kinyitott könyvet. – Nem látok semmit.

Taehyung remegő ujjaival kereste meg a nadrágjában lévő telefonját, majd sietősen kapcsolta be azon a vaku funkciót, Jungkook kezébe nyomva a készüléket, ki végül a lapokra világított.

A két lapon képek voltak lefestve; egy őzgida vesződött a fűben, körülötte vörös rózsák, s a másik oldalon egy hatalmas, gyönyörű, fenséges farkas állt, tanácstalanul. Ekkor kezdte olvasni a sorokat:

„Lábai mindig felmondták a szolgálatot, s hiába ültek körülötte a rózsák, hiába próbálták azok segíteni, nem ment nekik; a gida mintha megbénult volna.

A fenevad lesütötte a fejét, s nem tudta, mit kellene tennie; elfusson vagy menjen oda? Mit suttognak a rózsák? Ne féljen? Nem fél. Ő retteg.

Már épp hátat akart fordítani, mikor a gida megemelte a fejét, s amint tekintetük találkozott, a farkas összetört. Képtelen volt tovább futni a szíve elől.”

– Ez mi? Miért mutogatod nekem? Mit akarsz ezzel… – Taehyung könnyes szemekkel fordította vissza maga felé a könyvet, majd kissé indulatosan, de lapozott egy párat, hogy utána ismét Jungkook arcába tolhassa a képekkel teli könyv lapjait:

„Lehetséges, hogy a boldogságtól félünk, az elől menekülünk fejvesztve?

Félünk igazán boldogok lenni, ezért generálunk olyan gondokat, mik valójában nem is léteznek.”

– Taehyung… – Jungkook összezavarodottan pillantott a fiúra, akinek az arca fájdalmas grimaszba rándult. – Én…

Nem tudott tovább beszélni, csak a képekre, s a könyvre pillantott; az őz gida magatehetetlenül feküdt a földön, s nem tudta, mikor történt lapozás, fogalma sem volt arról, mikor került az az oldal szemei elé, de rögtön összeszorult a szíve, amint elolvasta a következő sorokat:

„El sem mozdult mellőle, egy pillanatra sem; még enni sem lett volna hajlandó anélkül, hogy társa ne nyitotta volna fel szemeit, így éhen-szomjan bújt közelebb a meleg testhez, fejét szorosan az őzéhez illesztve, miközben elengedett egy kövér, csillogó könnycseppet, mi végig nyalt dús bundáján, hogy az egyik rózsára érkezzen – a nagy fejű szirom széléről aprócska vércseppek hullottak, egyenesen a zöldellő fűbe. A farkas könnye vérré vált.”

– Taehyung… miért nem beszélsz inkább? – súgta Jungkook összeszoruló torokkal, azonban a fiú ahelyett, hogy mondott volna valamit, csak becsukta a könyvet, majd elfordult tőle, hogy elfekhessen a rekamién, magzatpózban, a fejét a párnájába hajtva.

Jungkooknak nem tűnt fel a hasonlat; nem tűnt fel neki, Taehyung azt akarta üzenni, hasonló játékot űz, akár a mesében a farkas, és ő nem akart meghalni.

Mert ki más lehetne az őz, ha nem Kim Taehyung, saját maga, s ki más lehetne a farkas, ha nem Jeon Jungkook, a szerelme? – Akkor legalábbis, így gondolta, így hitte.