Stubborn lovers - TaeMon (19/19) END

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: V x Rap Monster (Kim Taehyung x Kim Namjoon) - TaeMon/VMon/BTS

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Ttrágár beszéd; slash, bromanceű

Összefoglalás:  Kim Namjoon és Kim Taehyung egy egyetemre járnak, tánccal, zenével foglalkoznak a felsőoktatásban. Indult egy verseny, amiben mind a ketten részt szerettek volna venni, azonban az egyénileg jelentkezők létszáma megtelt, túl sok volt a csoportosokéhoz képest, így mivel oda már nem lehetett jelentkezni, ők nem is tették meg. Viszont az egyik tanáruk megfenyegeti a két fiút, miszerint, ha nem jelentkeznek együtt, duóban a versenyen, nem engedi át őket év végén - sőt, drasztikusabb ötlettel is megfenyegeti őket. 
A versennyel még nem is lenne gond, a duóval sem, ha a két fiú nem gyűlölné egymást szívből...  

Hozzáfűzés: És itt is van a folytatás, egyben pedig az utolsó rész is. :ccc Nagyon nehéz szívvel fejezzük be ezt a történetet, mert eléggé hozzánk nőtt, de egyszer mindennek vége, így ennek. :'(
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek, és köszönjük, hogy végig követtétek a két főhősünk mozzanatait! <3 
Jó olvasást! <3 

Noriko írja Namjoont!
Nana (én) írja Taehyungot!

Namjoon

Szemeim hatalmasra nyílnak, amikor kimondja, hogy ő is szeret engem. Igaz, hogy nem teljesen biztos benne, de engem hatalmas boldogsággal tölt el. Elvigyorodom szélesen, aztán az állára fogok, majd tekintetemmel megkeresem az övét, és mikor a szemeimbe néz, azonnal megcsókolom. Ez a csók most jóval gyengédebb, és talán romantikusabb, mint a többi. Mikor elengedem ajkait, és újra a szemeibe nézek, egy kissé szemtelen vigyorra görbül a szám, ugyanis érzem, hogy ismét megkívántam őt, nem is akárhogyan. Még jó, hogy nem húzódtam ki belőle, így ismét olyan kemény leszek benne, mint az előbb. A másik ezt érzékelve, halkan felnyög, megremegve az érzésre.

– Hát... akkor szeretkezzük végig az estét – szuszogom ajkára, amit ismét megcsókolok, végül több sem kell, hogy ismét mozogni kezdjek benne, ezzel újabb nyögéseket váltva ki belőle.

Így is ment el az egész este. Végig szeretkeztünk, egészen hajnalig. Nem is tudom, hogy hány meneten vagyunk túl, de ezt egyikünk sem bánta, sőt! A másik az egyre több orgazmus miatt már olyan hangokat hallatott, amilyet még soha sem hallottam tőle, és persze a vége ugyanaz lett, mint az első együttlétünkkor. Ő elájult, én pedig megtisztogatva izzadt, és ondós testét, bebújva aludtam el mellette. Mondanom sem kell, hogy most vagyok a legboldogabb. Nem hittem volna, hogy egy akkora gyökérnek, mint nekem, lehetnek még ilyen boldog pillanatai is a sok szar mellett, amiket eddig elszenvedtem.

Reggel már csak a telefonom ébresztőjére ébredek, ami jelzi nekem, hogy indulnom kell a munkába. Dünnyögve, és morgolódva nyomom ki azt, majd felszusszantva nézek magam elé a plafon irányába, laposakat pislogva.

– Francba a munkával… – morgom, ahogy megdörzsölgetem szabad kezemmel a szemeimet, majd ekkor érzem, ahogy a másik közelebb bújik hozzám, szusszantva egy nagyot, felmotyogva valamit álmában. Megmosolygom a látványát, így csak egy csókot hintek ajkaira, végül kimászom mellőle, gondosan betakargatva testét. El sem hiszem, hogy az este milyen szexben volt részünk. Főleg, hogy óvszert sem használtam, így sokkal jobb volt ez az aktus, viszont neki lehet kellemetlen lesz. Mind a fájdalom miatt, mind a kis meglepetés miatt, ami biztos nem marad teljesen a testében, tekintve, hogy hányszor mentem el benne. A gondolatra elpirulok, majd egy halk, zavart kuncogás mellett felöltözök, majd megyek ki a konyhába, hogy reggelit készítsek magamnak, és persze neki is, ha felébred, tudjon mit enni. Amint elkészülök mindennel, összepakolom a cuccaimat, lezuhanyozok, majd megyek is, hogy pénzt szerezzek az albérletre, és persze arra, hogy tudjak mit enni, vagyis... immár tudjunk mit enni. Jó lenne, ha velem maradna, ha hozzám költözne. Tény, a koliból könnyebb neki bemenni, de akkor is. Imádnék vele együtt élni.

Taehyung

Mikor felkeltem, teljesen egyedül voltam a házban, bár, nem lepett meg, ugyanis tudtam, hogy Namjoonnak dolgoznia kellett menni, azonban akkor is elszomorított a tény, ugyanis jó lett volna együtt kelni, mint a filmekben, de hát, az élet alapjáraton nem egy film, viszont a gondolattal azért jól esett eljátszadozni. – Nagy nehezen, de felültem, és nyekkenve vettem tudomásul, hogy bizony-bizony, eléggé fájt mindenem – intenzív volt az éjszaka –, ráadásul, mikor felálltam, éreztem a combomon... hát... azt. Rögtön megremegtem, megborzongtam egy kicsit, majd aprókat, pirinyónyit lépkedve indultam Namjoon szekrényeihez, kiemelve belőlük egy alsót, és egy elnyűtt pólót, majd legalább ilyen picike mozdulatokkal sétáltam a fürdő felé. Hiába, úgy éreztem, mintha be... rosáltam volna, és nem volt túl jó érzés, de emlékeztem, hogy figyelmeztetett erre, de én annyira szerettem volna magamban érezni. Mikor belegondoltam, hányszor élvezett belém, elvörösödtem.

Azonnal megnyitottam a zuhanyzót a fürdőben, majd be is álltam alá. Nem mondom, kész procedúra volt, mire megtisztogattam magam, és azt hiszem, nem sűrűn fog elmenni bennem, mert noha, nagyon jól esik, de nagyon nehéz az utómunka... borzasztó nehéz, de még a kellemetlenséggel együtt is örömmel gondoltam vissza az éjszakára. Végig szeretkeztünk, én pedig úgy ájultam ki, akár egy zsák krumpli.

Miután nagy nehezen végeztem, és immáron tisztán, tusfürdő illatúan léptem ki a fürdőből, a konyha felé vettem az irányt, és épp azon gondolkodtam, milyen reggelit csináljak, de ekkor megláttam a pulton a tányér ételt, mellette egy smiley-s cetlit. Rögtön elmosolyodtam, megrázva a fejemet, azzal a lendülettel pedig elkaptam a tányért, és a pultnak dőlve fogyasztottam el a finom reggelit, magam elé nézve, közben pedig az órát vizslattam, mikor jön már haza a másik.

Nem volt túl jó a nap így. Unatkoztam. A tévé előtt ültem, szenvedtem, néztem a műsorokat, vesződtem, és mikor végre kinyílt a lakás ajtaja, macskákat megszégyenítő gyorsasággal ugrottam fel – a fájdalmaim ellenére –, hogy Namjoon elé rohanjak. Még a táskát sem pakolta le, én már a nyakába ugrottam, átkarolva lábaimmal a derekát, karjaimmal a nyakát, és szenvedélyesen az ajkaira hajoltam, a tincseibe túrva. Meghökkenve tartott meg a fenekemnél fogva, s miután elváltunk egymástól, meglepett szemekkel nézett az enyémekbe.

– Hát ez? – nevette, mire elvigyorodtam, kissé idétlenül.

– Unatkoztam, és hiányoztál. Csináltam ebédet, amúgy, de elbasztam, fos íze lett, szóval rendeltem pizzát még a maradékomból – vigyorogtam, megpuszilgatva a száját, bújva hozzá, akár egy kiscica.

Namjoon

Elnevetem magam ezen az édes fogadásán, hiszen olyan, akár egy szeretetéhes kiscica. Fenekénél fogva tartom, nehogy leessen rólam, így odahajolva hozzá, megcsókolom az édes ajkait.

– Remélem, hogy a konyha az azért rendben van – lehelem ajkaira, ő pedig elkuncogja magát.

– Persze, eltakarítottam a romokat. De gyere, együnk pizzát, kihűl – néz a szemeimbe.

– Annyira édes vagy. Esküszöm, már rád sem ismerek – nevetek fel jóízűen, miközben így besétálok vele a nappaliba, azzal eldőlök vele a kanapén, hogy újra egy hosszú, szenvedélyes csókra hívjam őt, amit készségesen elfogad.

– Nem ismersz rám? – érdeklődik, picit összevonva a szemöldökét. Azonnal végig simítok az arcán, egy újabb puszit adva ajkára.

– Az elején morogtál velem, és szidtál. Most pedig vársz rám, mint egy kiskutya, és ebédet is csinálsz nekem... Elképesztő, hogy megváltoztattuk egymást – simítom ki frufruját a szemeiből, azzal újra megcsókolom.

Nehéz napom volt, jó lesz most feltöltődni a másik mellett. Alig vártam, hogy végre itthon legyek vele.

– Ja hát igen – kuncogja el magát. – Te is egy jégcsap voltál, vagyis csak látszatra – túr szőke hajamba, végül csak nevetve elhúzódom tőle.

– Hát, azzal vagyok kedves, aki megérdemli – kacsintok rá, azzal bemegyek a konyhába, ahol az a hatalmas pizza fogad. Vissza fizetem majd neki, hiszen nem állnak jól, nekem pedig van pénzem, szóval... majd visszacsempészem, amikor nem figyel. Felvágom a pizzákat, aztán tányéron beviszem magunknak, miután persze leöltözök, majd átveszem az otthoni gönceimet. Csillogó szemekkel figyeli minden mozdulatom, amit meg kell, hogy mosolyogjak. Esküszöm, Taehyung mellett egy igazi Smiley simulator-ban érzem magam, de sebaj. Élvezem, hiszen így igazán boldognak érzem magam. Leülve mellé, átnyújtom neki az egyik tányért, hogy megebédeljünk, és közben nézzünk valami filmet, ami értelmetlen, de egy kis alaphangnak jó.

– Legközelebb, ha főzöl, ne borítsd ki – szólalok meg, miközben a pizzát az ajkaim közé veszem.

– Ha nem jó, azt nem teszem eléd – válaszolja teleszájjal.

– Lehet, hogy csak neked nem tökéletes. Én kíváncsi vagyok rá – pillantok felé, ő pedig elpirul.

– De, attól fosásod lehet. Vagy rosszabb, belehalsz – motyogja, kicsit elszégyellve magát, amire csak hangosan felnevetek.

– Istenem, hogy lehetsz ennyire cuki? Ne félts engem. Ha főzöl, szeretném megkóstolni. Ezt tartsd észben – adom tudtára, ő pedig bólint egyet. – Ó, és tényleg – szólalok meg, ahogy eszembe jut egy kisebb ajándék. Már is keresgélni kezdek, és előveszek egy kulcsot, amit elé tartok. Nagy szemekkel néz rám. – Mostantól otthon vagy. Akkor jössz fel, amikor akarsz, sőt ide is költözhetnél, ha már úgy is nagy részt itt alszol, na meg... anyagilag is könnyebb lenne nektek, mert nem kérnék bérleti díjat – mondom, halkan megköszörülve a torkomat.

Taehyung

Hatalmas nagy szemekkel néztem rá, mikor meglebegtette előttem a kulcsot, és mellé elmondta, hogy mostantól ez az otthonom. A szemeim olyan hatalmasra kerekedtek, mint még soha, és olyan meghatottnak is éreztem magam, ahogyan eddig nem. Egyszerűen köpni-nyelni nem tudtam, fogalmam sem volt róla, mit kellene reagálnom, csak eltátottam egymástól az ajkaimat, miközben a gondolatok vészes gyorsasággal cikáztak a fejemben, az érzelmek pedig hevesen, erősen kavarogtak a mellkasomban, miközben Namjoon íriszeit szuggeráltam. Egy idő után elbizonytalanodott, és beharapta alsó ajkát, lejjebb engedve a kezét, mintha valami rosszat mondott volna, pedig dehogy! Szó sem volt erről, egyszerűen csak meghatódtam, mérhetetlenül.

– Baj? Ha nem akarod, nyugodtan mondhatod, semmi sem kötelező, csak arra gondoltam, hogy... így könnyebb lenne nektek, meg én is örülnék, ha lenne velem valaki... meg ilyesmi, de nem erőszak, persze, nehogy félreértsd, mert nem akarom ezt rád tukmálni, vagy... – Nem hagytam, hogy tovább beszéljen: mindkét tenyeremet arcának két oldalára tapasztottam, majd magamhoz húztam, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam, miközben lehunytam a szemeimet. Romantikusan, lágyan csókoltam az ajkait, finoman, becézgetve őket, majd miután a levegőhiánytól el kellett válnunk, beharapott alsó ajakkal néztem rá, csillogó szemekkel, meghatódottan.

– Annyira... annyira köszönöm! Örülök neki, csak ledöbbentem, és nem tudtam, mit mondjak, de hihetetlenül boldog vagyok! – doromboltam, akár egy macska, miközben egyik kezemet a haja felé vezettem, beletúrva szőkés tincseibe, összeérintve a homlokunkat.

– Biztos? – kérdezte, kissé vontatottan, félve is.

– Szent biztos! Halálosan biztos! - súgtam ajkaira, megcsókolgatva őket. – És szeretnék majd dolgozni is, ha itt lakom, szóval a költségekbe mindenképpen be fogok szállni, nehogy azt hidd, hogy nem, mert akkor nem fogok idejönni. Keresek valami munkát, és... és akkor együtt lakhatunk – súgtam, kissé elvörösödve, mire elmosolyodott.

– Igazán nem k... – Újra ajkaira hajoltam, megpuszilgatva párnácskáit, nehogy szabadkozásba kezdjen, mert eldöntöttem, nem fogok ingyen itt élni nála, mert nagyon édes, hogy így felajánlotta, de biztos, hogy nem fogom így kihasználni.

– Ne ellenkezz. Szeretnék dolgozni menni úgyis, ingyen meg biztos, hogy nem fogok itt lakni. Te sem ingyen élsz, nem mennék bele, nem vagyok kis sóher. Ketten meg amúgy is könnyebben kifizetünk majd mindent, és marad is bőven – mosolyogtam, cirógatva a tarkóján lévő babahajakat, miközben mosolyogva néztem a szemeibe. – Szeretlek! – súgtam, megcsókolva száját újra, közelebb húzva magamhoz, lehunyva a szemeimet, élvezve a csókot, amivel megajándékoztuk egymást.

Namjoon

El sem hiszem, hogy ilyen tökéletes lett minden, hogy így egymásra találtunk, hogy így szerethetjük egymást. Ha tudom, hamarabb beszélgetésbe elegyedek vele, bár... azt hiszem, hogy ez így volt tökéletes, mivel a sok rossz mellett tanultunk egymástól, megismertük a másikat és most... nincs más, csak a szerelem és a további ismerkedés.

– Én is szeretlek. Nagyon is – mondom halkan, egy újabb csókocskát lehelve ajkaira, elmosolyodva, végül a kulcsot a tenyerébe helyezem és ujjai rejtekébe zárom azt. Ismét felpillant rám azokkal a csillogó és hálás szemekkel, bennem pedig a cukisági faktor egyre csak növekszik. Ha nem vigyáz, felrobbanok tőle. – Nos, ha ezt megbeszéltük, hétfőn ki is jelentkezhetnél a koliból és minden cuccod ide hozhatnánk. Tény, szarabb lesz innen bemenni, de... ez az ára, ha velem vagy – nevetem el magam, megvonva a vállam.

– Hatalmas nagy ár. Nem is tudom, hogy dönthetnék melletted – ironizál, egy nagy mosoly mellett, így újabb csókban forrunk össze, mígnem elveszem tőle az üres tányért, végül kiviszem azokat a mosogatóba.

– Amúgy, ha munkát szeretnél, tudok segíteni. Van egy haverom, akinek van egy kávézója – kezdek bele, miközben elmosogatom a tányérokat. Szinte látom magam előtt, hogy milyen szinten figyelhet a szavaimra. Ez már is mosolygásra késztet. – És keres oda vagy felszolgálót, vagy a kis bandájához egy énekest, aki egy kis élőzenét tudna szolgáltatni a vendégeknek – mondom, miközben megtörlöm a kezeimet. – Ha jól tudom, a munkaidő sem gáz, suli után tudnád csinálni, négy órás a munka, mivel diák vagy, szóval, ha hazajönnél, tudnál pihenni is. De van hétvégén is, ami az én munkámmal is egybeesik – avatom be, hogy milyen munkakörök vannak. Tudom, hogy ezek vannak, hiszen a haverom Seokjin az. Anno engem hívott, de nem vagyok sem jó pincér, tekintve, hogy milyen a képem és énekesnek sem vagyok jó, maximum rappernek.

– Nagyon tájékozott vagy! – kiabál ki, ekkor bemegyek hozzá, és leülök mellé.

– Igen, mivel engem is hívott már, de az nem az én feladatom. Neked viszont tökéletesen illene, főleg az énekes része – húzom magamhoz, átölelve a vállainál.

– Mi lesz, ha berekedek a sok énekléstől? – neveti el magát.

– Ugyan, ha a tegnapi sikolyok után is ilyen jól tudsz beszélni, egy kis éneklés meg sem kottyan. Na meg, edzésben tartom majd az édes kis hangszálaidat, kapsz rájuk egy kis gyógyító kenőcsöt is – kuncogom szemtelenül, megsimogatva a vállait, de ekkor olyan szúrós szemekkel néz rám, hogy az már fáj, aztán nekem esik, harapni akar, de nem engedem és ebből egy jó kis birkózás lesz.

– Akkora köcsög vagy! – vinnyog fel, de csak kinevetem s mikor mind a ketten elfáradunk, elnyúlva fekszik rám, halkan lihegve. Nagy csend áll be közénk, mígnem ő töri meg azt.

– Ah... gondoltam rá, hogy verseny után hazamegyek. Meglátogatom anyát. Viszont… – itt lenéz rám, majd mutatóujjával körözni kezd a mellkasomon. – Arra gondoltam, hogy jöhetnél velem. Megmutatnám, hogy hol nőttem fel, hogy hol laktam, mesélnék is és... és... hát igen – pirul el egy picit, velem pedig most lehetne igazán madarat fogatni. Annyira boldog vagyok.

– Örömmel – mosolygok rá kedvesen, hiszen szeretném megismerni. Szeretném tudni a múltját, ami idáig elhozta, hogy immár én formáljam a jövőjét, ahova majd ketten eljutunk.