Dirty price - VHope (12/?)

Cím: Dirty price

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ??

Besorolás: +12

Műfaj: AU, Sötét 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal
Összefoglalás: Taehyung az egyik leghíresebb maffiavezér, akitől mindenki retteg - még az is, aki csak hallott kegyetlenségeiről, vagy módszereiről. Szép, karakteres, szemgyönyörködtető arca ellenére szívtelen, nem ismer könyörületet, imád gyilkolni, és fájdalmat okozni, szenvedésre ítélni azt, aki nem tiszteli őt, vagy aki tartozik neki - esetleg ujjat húzott vele. Jung Hoseok, sajnálatos módon nem csak tartozik Kim Taehyungnak, de alábecsüli, ráadásul nem tiszteli úgy, ahogy a férfi azt elvárná...  

Hozzáfűzés: Ééééééés itt a folytatás. :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek! :3 
Jó olvasást! <3

Nana írja Taehyungot!
Noriko írja Hoseokot!

Hoseok

Elmosolyodva nézek végig ijedt arcán, ahogy szemei elkerekedve figyelnek engem, ajkait is résnyire nyitva szét a számomra, hogy ha úgy döntenék, hogy meg akarom csókolni, akkor szabadon megtegyem azt. Rengeteg kérdést látok a tekintetében, számtalan találgatást, amit azt hiszem, annak a számlájára írhatok fel, hogy nem tudja hová tenni az előző mondandómnak a valóságát, vagy épp hazugságát. Természetesen, most eszem ágában sem volt hazudni, valóban ezt érzem, hogy szeretném felvidítani, szeretném hallani az őszinte nevetését, ugyanis ezt, amióta itt vagyok egyszer sem hallottam. Talán arra sincs garancia, hogy a közeljövőben ezt hallhatom, azonban tudom, ha nem próbálom meg, akkor ezt még nagyon meg fogom bánni. Tudom, hogy nem teljesen olyan mogorva ő, mint amilyennek mutatja magát, mindez csak a munkájának köszönhető, ez az életstílus vette rá arra, hogy szinte már áttörhetetlen falakkal vegye körbe magát, elzárva ezáltal magától mindent s mindenkit.

– Te most... mi a francról beszélsz? – töri meg a beállt csendet kettőnk között, szinte lehelve mondandóját.

– A tervemről, amit szeretnék megvalósítani. Tudom, hogy képes vagy te is a boldog nevetésre, így hát meg akarom ezt nyerni magamnak, hogy csak én hallhassam azt, ahogy felcsendül a jókedvtől megtelt hangod – válaszolok neki őszintén, íriszeibe nézve, miközben ismét ajkaihoz hajolok, hogy egy forró csókra hívjam ajkait. Természetesen úgy viszonozza csókomat, mintha az élete múlna rajta.

Erősen hajamba vezeti ujjait, megmarkolva sötét tincseimet, miközben csípőjét fellöki, aminek következtében férfiasságunk egymáshoz simul. Halk morranást vált ki belőlem, így ujjaimmal a combjára kapok, megszorítva velük az erős húst, majd körmeimmel is bőrébe vájok – hiszen nem visel magán semmi mást, mint egy bokszeralsót –, ezáltal egy halk nyögést csalok elő belőle, amit az ajkaim közé intéz. Tökéletesen tudom, hogy nincs jól, hogy beteg, de ha így folytatja, biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű megállnom azt, hogy tényleg nehogy a magamévá tegyem, hiszen olyan gyönyörű és olyan kívánatos.

– Remélem tudod, hogy ezt a tervedet elfelejtheted, mert nem fog sikerülni! – szólal meg a csókunk után, belenézve határozott íriszeivel az enyémekbe.

– Honnan tudod? Mi van, ha mégis sikerül? – érdeklődöm, ahogy külső combjáról átsimítok a belsőre, megmasszírozva izmát, amitől szélesebb terpeszbe tárja lábait. Ajkait egymásnak préseli a kellemes érzéstől, amit kiváltok belőle.

– Nem fog! Én nem vagyok olyan ember, aki csak úgy nevetgél, mint egy hatéves kölyök! Meg amúgy is, nincs semmi olyan, amin nevetnem kéne – sziszeg az arcomba, miközben lenyúl a kezemhez és a csuklómra szorít, bár ha őszinte akarok lenni, ez inkább egy szimpla fogás, mintsem szorítás. Innen is látszik, hogy olyan gyenge, mint a harmat.

– Azt mondod, hogy nincs? Nos, akkor itt az ideje, hogy ezentúl legyen miért nevetned, és meglátod, hogy nem is olyan rossz ez, sőt! Megmutatom neked, hogy milyen a boldogság, hogy milyen az, amikor a mellkasodat a forróság önti el, nem pedig a hidegség – hajolok ismét ajkaira, végül bezárom a köztünk lévő távolságot, egészen addig elhúzva ezt a túlfűtött csókcsatát, mígnem Taemin lép be az ajtón. Kár, pedig kíváncsi voltam, hogy melyikünk tud tovább harcolni a dominanciáért.

– Hoseok, mi lenne, ha nem veszélyeztetnéd a vezérünk életét? Húzz az ágyból! – szól rám erélyesen. Arcomra azonnal egy szórakozott mosoly ül ki, amit már is a másik felé szánok, azzal a lendülettel pedig kimászom Taehyung ágyából, aki az ajkait törli meg a kettőnk összekeveredett nyálától.

– És most... vidd ezt le a konyhára. Mondd meg, hogy ezekre az ételekre lesz szükség Taehyung felépüléséhez – figyel engem szúrós szemekkel, mígnem elveszem a listát, amit összeírtak, végül csak lesétálok a konyhába, hogy ezzel is kettesben hagyjam Taehyungot és Tameint.

Hiába ez a nagy ellenkezés a vezér részéről, tudom jól, hogy célba fogok érni. Tudom, hogy meg tudom hódítani, hiszen nem olyan kemény ő, mint amilyennek mutatja magát.

Taehyung

Lassan, de biztosan gyógyultam, és egyre több mindent engedhettem meg magamnak – eleinte Taemin és Jonghyun úgy tiltották meg a cigit, mint a gyerekeknek a cukorkát, vagy a csokoládét, és mikor elmondták, hogy rendben, elszívhatok egy-két szálat, olyan boldogan gyújtottam rá, mint még soha. Persze, stikában elszívtam egy-egy cigit, nem voltam én szívbajos, de nem szerettem volna fejmosást kapni – hiába vagyok maffia vezér, ha egészségügyről volt szó, a két férfi nem engedett a saját igazából, így ilyenkor a rangom nem számított. Ilyenkor jobban tettem, ha elhallgattam, és nem generáltam feleslegesen a feszültséget.

Felsóhajtva ültem le a székembe, megkönnyebbült sóhajt hallatva, ugyanis éreztem, hogy végre, valahára visszatérhettem az életem legfontosabb szakaszába. Már komolyan hiányzott ez idő alatt a munkám, és habár, bíztam Jiminben, tudtam, jól végzi helyettem a teendőket, azért mégis teljesen más volt a papírmunka elrendezése, vagy az asztalom berendezése. Nem, nem csípte a csőrömet, nem volt vele semmi gondom, hiszen örültem, hogy legalább nem állt a feje tetejére semmi, amíg én lábadoztam, feküdtem egy ágyban, a sebeimet nyalogatva.

– Azért még óvatosan – mosolygott Jimin, mikor megállt az asztalom előtt. Félszegen felpillantottam rá, biccentve egyet, átnyálazva a köteg papírt, ami felhalmozódott – bár, minden meg volt csinálva, maximálisan alá voltak írva, vagy már feleslegessé váltak, én azért szerettem volna tudni, mikről volt szó, amíg én munkáról sem hallhattam. Nem akartam, hogy Jimin számoljon be mindenről, jobb szerettem volna saját magam utána nézni, de ahogy eddig elolvasgattam az iratokat, túl sok fontos dologról nem maradtam le, ez pedig valamelyest megnyugtatta a lelkemet.

– Óvatos leszek, ne aggódj – mondtam színtelen hangon, újabb iratot véve az ujjaim közé. – Hát ez? – pillogtam nagy szemekkel, a férfire nézve, aki hirtelen megemelte a szemöldökeit, majd előre hajolt, megnézegetve ő is a kezemben tartott papírlapot, s mint akinek hirtelen gyúlt ki a lámpa a fejében, bólintott egyet.

– Ó, igen. Ezzel meg akartalak várni, nem tudtam, mit kezdjek vele, de Jonghyun megtiltotta, hogy benyargaljak hozzád ezzel – nevette el magát, mellém somfordálva. – Ez egy igen magas összegű tartozás, de nem tudtam, mit kezdjek, vagy… érted – nézett rám kissé félve –, én nem vagyok a balhés fajta.

– Értem-értem. Simán behajthattad volna, de majd elintézem – hümmögtem, jobb oldalra téve a papírt, hogy véletlenül se kerüljön el a látókörömből, hiszen ezt jó lenne még ma elintézni. Nem kevés összegről volt szó, és mivel most elég sokáig nem tudtam dolgozni, nem ártott a pénz, mert sajnos a bevételünk is visszaesett. Jimin stabilan tartotta a frontot, de azért voltak lyukacskák, amiket nem ártott volna betömködni, hogy minden ismét a normális kerékvágásban haladhasson tovább. – Szólj Yoonginak és Namjoonnak, hogy lenne egy feladat. Igazából, rájuk bízom, kiket visznek magukkal, kiket nem, a lényeg, hogy a szajré itt legyen még ma – mondtam halkan, ám annál határozottabban, mire elmosolyodva bólintott egyet. – Mit vigyorogsz?

– Jó érzés újra itt látni – mondta meghatódott arckifejezéssel.

– Ah, ne már! Ne nyálaskodj itt nekem, elég Hoseoktól elviselnem, hogy minden nap érzelmi terrorban akar tartani. Komolyan, előbb-utóbb ki fogom dobni, mint egy rühes macskát. Ah, inkább kotródj, ezt meg vidd – szuszogtam, oda adva neki a papírt, mire ő vigyorogva, halkan kuncogva indult ki az irodámból.

Mindenki meg van kergülve.

Hoseok

– Eh? Hogy én? – nyílnak hatalmasra szemeim, ahogy értetlenül nézek a két férfira, akik első nap, mikor ide kerültem, behoztak, és térdeltettek le Taehyung elé. Milyen furcsa most újra látnom őket, de most egészen más szándékkal, mint akkor.

– Igen, te. Mivel abban a bandában te is részt vettél már, valamennyire ismered a jellemüket – mondja Yoongi, ahogy karba tett kezekkel áll előttem, Namjoon pedig a pisztolyát tisztogatja egy selyemkendővel.

– Az lehet, bár azt nem mondanám, hogy annyira ismerem őket – vonok vállat, miközben megvakarom tarkómat. Milyen furcsa, hogy most velük kéne mennem és segítenem ezt a küldetést, amihez... nos nincs is semmi közöm. Csak annyi, hogy voltam már itt bandatag, de ez most lényegtelen.

– A bandavezért ismered, nem? – teszi fel a kérdést Nam, miközben szemügyre veszi a fegyvert, hogy minden oldalról tökéletesen adja-e vissza a ráeső fényt.

– Fogjuk rá, ismerem. És?

– Akkor itt már is a hasznunkra vagy. Nagyjából tudod milyen stratégiájuk van, szóval nem fogsz ez alól kibújni. Elég volt abból, hogy csak a töködet lógasd és szaladgálj Taehyung után – morogja Yoongi, megpaskolva a vállamat, majd a hátam mögé somfordálva, lök rajtam egy jókorát, hogy mozduljak csak előre.

– Hé, de mi van, ha én nem akarok oda menni?! – emelem meg picit a hangom, amit szinte azonnal egy pisztolycső követ, ami az arcomba lóg jelezve nekem, hogy nem ez a megfelelő pillanat a pofázásra.

– Ez nem kívánságműsor! Most pedig lódulj, vagy golyót eresztek a seggedbe! – lök rajtam egy újabbat Yoongi, amitől majd orra esek és fortyogva, halkan szitkozódva mozdulok előre, hogy végül teljesítsem ezt a parancsot, amit kiadtak nekem.

Persze, semmi kedvem visszamenni ahhoz a bandához, tekintve, hogy egy egészen közeli ismerősöm ott a bandavezér. Kurvára nincs kedvem velük összetűzésbe keveredni, sőt egyáltalán nem is akarom őt látni. Mondhatnám, hogy ez jó lenne amolyan bosszúhoz, amiért kiraktak, de nem akarom ezt. Viszont, nincs más választásom, tekintve, hogy ez a két hólyag milyen vehemensen el akar rángatni oda. Meglepő is volt, mikor felkerestek, hogy beszélni akarnak velem, de nem hittem volna, hogy pont ahhoz a bandához kéne mennem, amiben benne voltam.

Bár, ha utánam néztek, ezt tudhatták, hogy milyen körökben mozoghattam, ez pedig persze, hogy kapóra jön nekik.

– Remélem elkészült őfelsége! – kopog be a szobámba Yoongi, amitől csak megforgatom a szemeimet.

– Kész vagyok, megyek már! – kapom magamra fekete bőrkabátomat, hogy viszonylag értelmes külsővel menjek arra a helyre, hiszen ki akarna szakadt csövesként bevonulni a régi bandámhoz? Senki.

Mikor kinyitom az ajtót, kisétálok rajta, végül Yoongit követem, aki szánakozó pillantásokkal illet engem. Nem tudom, hogy miért utál ennyire, de ha így folytatja, egyszer bemosok neki.

– Hova megyünk? – érdeklődöm, bár ahogy az ismerős folyosóra kanyarodunk, már nincs is több kérdésem.

– El kell kérnünk az infókat, meg persze jelentést kell tennünk Taehyungnak arról, hogy téged viszünk – ad választ, amire bólintok egyet, végül, ahogy bekopog Namjoon és benyit, követjük mind a ketten a hatalmas terembe, ahol a másik ül az asztalánál és az iratokat nézi át, fel sem nézve belőlük.

– Meg is van az emberetek? – ír alá valami papírt.

– Igen. Ő ismeri valamennyire a bandavezért, előnyösebb, ha őt visszük, hiszen azt is tudja, hogy milyen stratégiájuk van – szólal meg Namjoon, ezzel kivívva azt, hogy Taehyung megemelje fejét a papírok mögül, hogy megnézze ki is az, akit vinnének, aki ilyen nagy ágyú lehet. Mikor találkozik a tekintetünk, elvigyorodva intek neki.

Taehyung

Eltátottam az ajkaimat egy pillanatra, mihelyst megláttam Hoseok bárgyú vigyorát, ahogy megemeli a kezét, és int nekem egyet – na nem! Biztosan nem! Mégis ezt hogyan gondolták?! Egy totál tapasztalatlan, ebben az életben nem jártas embert odavinni, konkrétan feleslegesen?! Egyszerűen nem tudtam felfogni, ezt most miért és hogyan, csak az villogott a fejemben, hogy nem, Hoseok szent biztos, nem megy sehová, ezt én ugyan nem engedem. Ha lenne valami fogalma az itt folyó dolgokról, akkor még azt mondom, rendben van, ám legyen, menjen csak, legalább lesz valami haszna, de úgy éreztem, ő kicseszettül nem tudná ellátni a feladatot, amit rászabna a két másik. Ellátni?! Felfogni sem tudná! Nem, nem lehülyézem, de az, aki ebben nincs benne, nem tud teljesíteni, ez pedig nem felvetés, hanem puszta tény. Nem tudom, Yoongi és Namjoon hogyan gondolták ezt az ötletet, egyáltalán hogyan juthatott eszükbe Hoseok. Ráadásul ő egyedül? Egy elég veszélyes bandáról van szó, ez a kis szarzsák meg nem más, mint egy díler! Csak egy díler!

– Ez most komoly? Most tényleg? – kérdeztem, próbálva nyugalmat tükrözni magamra, de elég nehezen ment, tekintve, hogy féltettem a szajrét, ami hát… elég vaskos összeg, nem lenne kellemes, ha kicsúszna a kezeink közül. – Egy tapasztalatlan embert vinnétek magatokkal? Gondolkodjatok már, csak nézzetek rá!

– Hé, mire akarsz ezzel célozni?! – förmedt rám Hoseok, szinte azonnal, mint egy pincsi kutya – pontosan, mint egy pincsi kutya, egyáltalán nem több annál. Tud ugatni, tud harapni, de koránt sem akkorát, hogy veszélyt jelenthessen, és ezt tudni fogják azok is, akikhez épp behajtani mennének.

– Arra, hogy tapasztalatlan vagy! Csak egy díler, és egy dílernek nincs helye egy ilyen behajtáson! Keressetek mást, Yoongi és Namjoon. Ebbe nem egyezek bele. Annyi előnyötök nem lesz ebből, amennyit ti gondoltok. Lehet, tud néhány információt, de azt itt is el tudja mondani nektek, előrébb biztosan nem fogtok majd jutni, sőt, inkább hátráltatni fog titeket, ha pedig az a pénz elúszik, iszonyatosan dühös leszek – villantottam rájuk tekintetemet, ellentmondást nem tűrően. – Ha úgy is döntök, hogy mehetne veletek, csak akkor egyeznék bele, ha minimum két-három hónapig tanítanátok, de így felesleges magatokkal hurcolni. A végén miatta basszátok el az egészet – fújtattam, eltéve az egyik papírt.

Biztos, hogy nem megy sehová. Ebbe nem fogok beleegyezni, ekkorát nem fogok kockáztatni.

– Hé, nyugi már, ember!

– Vigyázz a szádra, Yoongi – néztem rá higgadtan, mire felsóhajtott, idegesen nyalva meg cserepes, kissé kiszáradt ajkait.

– Elnézést – fújtatott, mély levegőt véve –, de úgy gondolom, hogy hasznunkra lehetne. Ismeri a bandavezért, tudja a stratégiájukat, nem idegen számára a környezet, és lehet, tapasztalatlan, zöld fülű, vagy hülye ehhez, de hasznunk lenne belőle, ha meg kipurcan, ez van – vonta meg a vállait. Azonnal megrángott a szám jobb sarka, a hajamba túrva, megtáncoltatva zöld színnel festett frufrumat, megköszörülve a torkomat.

– Feleslegesen senki halálát nem fogjuk okozni, az övét sem. Nem tartozik hozzánk, de nem fogjuk öngyilkos marhaságba cincálni. Vita lezárva, nem megy sehová. Mást kerestek, felőlem vihetitek a Dalai Lámát is, de Hoseok marad! Gyertek vissza, ha találtok mást – jelentettem ki kategorikusan, egy újabb papírlapot véve a kezeim közé, hogy nagyjából át tudjam azt futni.

Ilyen marhaságot. Hoseokot magukkal vinni? Egy olyan embert, akinek idegen az egész maffia? Ezeknek is teljesen elment az eszük…

Hoseok

– Rendben van. Megértettem – szólal meg Yoongi nyugodt, kimért hangon, azonban valahogy a hangszínében érezni valami mást is. Valami mást, olyasmit, amiről tudom, hogy vannak más tervei.

– Remek. Most pedig menjetek, sok dolgom van még – küld el minket a másik, s mikor kiérünk a terem ajtaja elé bezárjuk azt magunk mögött. Veszek egy mély levegőt, megtöltve ezzel a tüdőmet, mit végül kieresztek. Nos, mivel a szabály az szabály, utamat immár a szobám felé veszem, hogy valami könnyedebb göncöt öltsek magamra, vagyis mondhatni próbálnék oda eljutni, ha Yoongi nem akadályozna meg a tervemben. Azonnal kérdő tekintettel nézek a vállamra szorító kezére, aztán az arcára.

– Ne menj sehova, hiszen el sem kezdtük a küldetést – villant meg felém egy eszelős vigyort.

– Mármint? Ha jól tudom, engem kispadra ültettek, szóval én bemegyek a szobába, eldőlök és a nap végéig ki nem jövök onnan – adom tudtára szándékaimat a másiknak, de ő csak ciccentve egyet a nyelvével akkorát fordít rajtam, hogy majdnem beesek a terembe, ahonnan az előbb jöttünk ki. Nem mondom, amilyen kicsi, olyan erő van benne, hogy simán két vállra tudna fektetni, ha arról lenne szó. Bár... nem hiába ő Taehyung egyik testőre.

– Velünk jössz, ettől a tervemtől nem tágítok.

– Mi lesz, ha megtudja? Nem félsz? – szűkítem össze szemeimet, amikkel végig mérem ezt a pukkancs törpét.

– Nem tudja meg, szóval, ha eljár a szád, nagyon megbánod! És nem, nem félek. Tudom, hogy ez jól fog elsülni, te pedig nem lógsz meg ez alól. Az a baj, hogy a főnök túlságosan óv téged – sziszegi, miközben végig néz rajtam, nekem pedig nevetni támad kedvem, amit nem is rejtek véka alá.

– Honnan veszed ezt? – teszem fel kérdésem nevetve, azonban hamar eltűnik a jókedvem, mikor újabbat taszít rajtam, hogy mozgásra bírjam a lábaimat és elinduljunk ki a házból, hogy beüljünk az autóba.

– Onnan, kedves Hoseok, hogy míg te büntetlenül förmedtél a főnökre, engem majdnem kinyírt egy szimpla felszólalásért. Meg aztán... – néz rám a szeme sarkából, ahogy hátra fordítja picit a fejét. – Máskor leszarta, hogy ki hagyta ott a fogát egy-egy küldetésen és ki nem sőt, ölni is szívesen ölt azelőtt, hogy idekerültél. Most pedig, már ott tartunk, hogy senkinek az életét nem akarja kockára tenni. Úgy gondolom, hogy kezd elpuhulni melletted, ez pedig nem hogy a javunkra válik, hanem a hátrányunkra – magyarázza el a dolgokat, miközben kifordulunk a parkolóból, hogy az adott helyszínre vegyük az irányt.

– Azt hiszem, hogy ez azért egy eléggé eltúlzott feltételezés – mormogom, összefonva karjaimat a mellkasom előtt.

– Hiszed ezt te. Ha jobban megnézed, valóban rossz hatással vagy rá. Már koránt sem olyan kíméletlen, mint az érkezésed előtt. Nem tudom, hogy mit látott meg benned, de remélem, hogy ezen az akción ott hagyod a fogad és visszaáll a régi kerékvágásba minden – mormogja, miközben előre fordítja a fejét, én pedig elhúzom ajkaimat.

– Ez kedves – nyögök oda ennyit, amivel igazából lezártnak tekinthető a beszélgetés. Nem tudom, mi baja ennek a Yoongi nevezetű egyénnek, de az biztos, hogy a születésének napján igazán fejre ejthették.

– Itt vagyunk – szól hátra Namjoon, majd ahogy kiszállunk az autóból, a kezembe nyom egy pisztolyt. – Ha valami gáz lenne, viszont, légy résen. Nem biztos, hogy meg tudunk védeni, ha baj történne – figyelmeztet, viszont, ahogy a szőke mellém sétál, elindulunk be az épületbe, ami régi emlékeket idéz bennem.

– Milyen csapdákra számíthatunk? – érdeklődik Yoongi, miközben a pisztolyom csövét a nadrágom korca és a testem közé csúsztatom.

– Nos, ha a régi stratégiák szerint dolgoznak, akkor általában az épület tetején szoktak lenni azok, akik egy intésre lepuffantanak. Plusz számolni kell azzal is, hogy ha beengednek a köreikbe egy beszélgetésre, onnan nem jutsz ki élve. Olyanok, akárcsak egy oroszlán falka. Bekerítenek, aztán belehalsz – magyarázom, amit a másik bólogatva hallgat végig, így ahogy egyre beljebb vesszük az utunkat, lassan meg is pillantok pár régi ismerőst, akik nem kis meglepettséggel tekintenek rám, hiszen úgy volt, hogy soha többé nem látnak viszont és én sem őket.

Kíváncsi vagyok, hogy a vezér mit fog szólni hozzám. Az is lehet, hogy egy golyót repít a fejembe.