Stubborn lovers - TaeMon (17/19)

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: V x Rap Monster (Kim Taehyung x Kim Namjoon) - TaeMon/VMon/BTS

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Ttrágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás:  Kim Namjoon és Kim Taehyung egy egyetemre járnak, tánccal, zenével foglalkoznak a felsőoktatásban. Indult egy verseny, amiben mind a ketten részt szerettek volna venni, azonban az egyénileg jelentkezők létszáma megtelt, túl sok volt a csoportosokéhoz képest, így mivel oda már nem lehetett jelentkezni, ők nem is tették meg. Viszont az egyik tanáruk megfenyegeti a két fiút, miszerint, ha nem jelentkeznek együtt, duóban a versenyen, nem engedi át őket év végén - sőt, drasztikusabb ötlettel is megfenyegeti őket. 
A versennyel még nem is lenne gond, a duóval sem, ha a két fiú nem gyűlölné egymást szívből... 

Hozzáfűzés: És itt is van a folytatás! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Noriko írja Namjoont!
Nana (én) írja Taehyungot!

Namjoon

Elmosolyodva nézek le a másikra, aki még mindig könnyes szemekkel áll, és nézi Jungkook előadását. Újabb puszit lehelek a hajába, karjaimat pedig szorosabban köré fonom, hogy végig ölelhessem, és vigasztalhassam. Csendben nézzük mind a ketten, ahogy a legfiatalabb elénekli a saját számát, amit elvileg ő maga írt. Baromi ügyes, hiszen ez is egy rendkívül jó, és ütős szám lett, emellett pedig a kölyök is hihetetlenül jól néz ki, a tini csajok biztos, hogy zabálják.

– Annyira jó... – mondja Taehyung, kicsit durcásan, ahogy folyamatosan nézi őt. Elnevetem magam, picit jobban megszorongatva.

– Ügyes a kölyök, mi tagadás. De mi sem maradunk le tőle – mosolygom, ő pedig felnéz rám.

– Namjoon. Mi lesz, ha nem fedeznek fel? – suttogja szinte. – Ha csak Jungkook lesz körbe ugrálva? – kérdezi, szinte már kétségbeesetten. Lehajolok hozzá, és megcsókolom édes ajkait.

– Mit foglalkozol ezzel? Egyetem után rengeteg lehetőségünk van. Sőt, együtt még többre is képesek lennénk – mondom szavaimat az ajkaira, végig a könnyes szemeibe nézve. Igen, én vele együtt akarok tovább lépni, hiszen úgy érzem, hogy ketten mindenre képesek vagyunk. Na meg... hihetetlenül kedvelem. Sokszor, nagyon sokszor már azon kapom magam, hogy vele tervezem a jövőmet.

– Együtt? – vonja össze szemöldökét.

– Persze. Csak nem hitted, hogy ezután békén hagylak? – nevetem el magam, belenézve az immár csillogó íriszekbe. – Együtt ütősek vagyunk, csak úgy, mint Bonnie és Clyde – nevetem, s kissé zavarba is jövök a saját hülyeségemtől. Hogy tudok ennyire hülye, és nyálas lenni? Nem is, inkább hülyén nyálas. El sem hiszem magam. Teljesen kifordultam a régi önmagamból amit nem bánok, de igazán ijesztő.
Közben pedig, Jungkook is végez majd már csak az eredményhirdetésre kell várnunk. Kíváncsi és izgatott is vagyok egyben. Vajon milyen helyezést érünk el?

Taehyung

Habár, nagyon féltem a helyezés miatt, nagyon féltem attól, mennyire fogunk felsülni, Namjoon szavai mégis megmosolyogtattak, ugyanis hihetetlenül jól esett, mikor azt mondta, hogy együtt folytathatnánk ezt, és ütősek lennénk, akár Bonnie és Clyde. Tény, nagyon szórakoztatónak tartottam, azonban tudtam, hogy őszintén mondta ezt, így vidámabban, mosolyogva néztem fel rá, csillogó szemekkel, s mielőtt eredményhirdetés lett volna, megpusziltam a száját, ő pedig zavartan ölelt át úgy, hogy a hasamon kulcsolta össze az ujjait.

Persze, nem mi nyertünk – tudtuk mi ezt nagyon jól –, ami el is szomorított, és kissé sajnáltam, hogy a harmadik helyre csúsztunk a botlásaim miatt, pedig a zsűri kihangsúlyozta, ha precízek lettünk volna, lehetett volna sokkal jobb is. Ennyi elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, a lélek is kiszállt belőlem. Soha nem éreztem magam ennyire ramatyul, de tényleg. Soha... egyszerűen annyira szégyelltem magam. Igaza volt Namjoonnak, vissza kellett volna lépnünk, annyiban hagynunk az egészet, és nem törődni a hülye versennyel, de annyira erősködtem, hogy erről még csak hallani sem akartam, most pedig... úgy érzem, totál beégettem magunkat. Namjoon előadásában semmi hiba nem volt, de én nem csak a végén hibáztam, végig hibáztam, nem tudtam tökéletesen lépni, bármennyire is szerettem volna. Nincs mit tenni, ez a helyzet, nem lehet már kit kezdeni ezzel.

Az öltözőben gyorsan végeztem. A padon ülve néztem magam elé szomorkásan, folyamatosan harapdálva az ajkaimon lévő bőrt, s egy idő után arra lettem figyelmes, hogy érzem a fémes ízt ajkaim között. Szokásom volt, hogy stressz közben kiharapdálom a számat, most pedig több volt a dologban, mint egy sima stressz, ugyanis pocsékul is éreztem magam.

– Ne búsulj ennyire. A harmadik sem rossz – lépett mellém Namjoon, miközben a kis trófeát lobogtatta a szemem előtt.

– De csak harmadik – néztem fel rá, elesetten.

– Tudtuk, hogy nem fogunk nyerni – emelte meg a szemöldökeit. – Ez is valami, ráadásul azt elismerték, hogy a mi előadásunk kreatív volt, ötletes, csak a hibák... de azokon kívül mindenki tetszését elnyerte. Igazából, ez nem olyan rossz – mosolygott, leguggolva elém, a térdeimre csúsztatva tenyereit.

– Én szerettem volna nyerni, bebizonyítani, hogy... én így is tudok, de megint nem ment. Ráadásul azt is nagyon szerettem volna, ha felfigyelnek rád, de biztos mindenki az én bénaságaimat nézte. Tragédia volt az egész – sóhajtottam, miközben haraptam az alsó ajkamat, oldalra pillantva. - Ne haragudj rám. Hallgatnom kellett volna rád.

Namjoon

Felsóhajtok, mikor bocsánatot kér tőlem, és igazat ad arra, hogy nem kellett volna részt vennünk a versenyen. Annyira buta.

– Hé-hé, ezt most hagyd abba – mordulok rá halkabban, majd az állára fogva, visszafordítom fejét, hogy rám nézzen. Megbántottan, és szomorúan néz a szemeimbe. – Butaságot beszélsz. Jól tettük, hogy jöttünk, és én őszintén, leszarom, hogy felfigyeltek-e rám, vagy sem. Az a fő, hogy jól legyél, és ne búslakodj. Nagyon ügyes voltál. Az első hely meg... nos, nem csak az jelenti azt, hogy érdekelsz-e embereket, vagy sem – mosolygok rá biztatóan, hiszen teljesen el van kenődve, amit nem szeretek nézni. Mikor tekintetem az ajkára téved, megpillantom, ahogy azt elég szépen kiharapta. Azonnal végig simítok alsó ajkán, megcsóválva a fejem. – Az meg, hogy bizonyítani akartad azt, hogy tudsz valamit... ember, te annyira hülye vagy – mondom halkan, majd felállva, már is az ajkaira hajolok és megcsókolom. – Mit akarsz bebizonyítani azon, hogy csodálatos vagy? Látja bárki, aki rád néz – mondom halkan, belenézve azokba a szomorú íriszekbe.

– Ne túlozz. Tényleg, nagyon elfogult vagy. Mikor összevontak, leszaroztál – mondja halkan, picit elhúzva a száját, amit megnevetek.

– Nem azért szaroztalak le, mert az vagy. Féltékeny voltam, meg utáltalak. hogy miért azt nem tudom, de már rettenetesen bánom. Mindig is baromi jónak gondoltalak, hogy az énekléshez neked aztán van konyításod bőven. Ezt sem néztem jó szemmel, meg azt sem, hogy egy csoportban vagyunk és osztoznom kell veled, miközben én nem vagyok olyan jó – nevetem el magam, ahogy bevallom neki a dolgokat. Végig simítok az arcán, aztán újra megcsókolom édes, immár véres ajkait. – Ne búslakodj, mivel nem nyertük meg, azt mutatja, hogy van még mit fejlődni. Ez pedig nem rossz, a harmadik hely pedig megtisztelő, tekintve, hogy milyen sokan részt vettek ezen – döntöm homlokom az övének, mélyen a szemeibe nézve. Látom, ahogy elmosolyodik, halványan ugyan, de megteszi, majd már ő nyújtózkodik egy picit, hogy elérje az ajkaimat és csókot kezdeményezzen, amit elmélyítek vele. Ha hazamegyünk, biztos, hogy Istenesen megünneplem ezt vele, e-mellé pedig, meg is vigasztalom úgy, ahogyan kell.

– Köszönöm – suttogja ajkaimra, amire már is szélesen rámosolygok.

– Ugyan mit? – lehelek egy könnyed puszit orrára.

– Hogy mellettem vagy – szuszogja, én pedig belesimítok dús hajába.

– Ne köszönd, mert egy idő után nem tudsz majd levakarni – nevetem, végül elhúzódva tőle, odaadom neki a ruháit, hogy öltözzön át, velem együtt, hiszen nem utcai ruhában léptünk fel.

Taehyung

Elmosolyodva néztem rá, majd lassan levettem magamról a fellépéshez használatos ruhákat, közben pedig mély sóhajokat hallattam, hiszen hiába mondott Namjoon hihetetlenül édes dolgokat, hiába volt nagyon édes, és aranyos, egyszerűen nem tudtam felvidulni, egyszerűen... annyira összetörtnek éreztem magam. Annyira szerettem volna, hogy nyerjünk, hogy bizonyíthassak, erre... csetlettem-botlottam, mint egy gyerek, és régen éreztem magam ennyire csalódottnak, de amellett örültem Namjoon támogatásának, kedves, nyugtató szavainak. Csak ettől függetlenül... pocsék érzés volt.

– Öltözz gyorsabban, mert itt foglak elkapni – nevette, mikor már felöltözve ült az egyik székben, folyamatosan engem méregetve. Habár, a nadrágomat már felvettem, csak a kockás, bő ingem maradt, és azt fogdosva a kezemben fordultam felé, nagy szemekkel. – Nem viccelek. Öltözz, mert elkaplak – mosolygott, egész testemet végig mérve, mire elvigyorodtam, majd az ingemet fogva bal kezemben, lassan lépkedtem felé, széles vigyorral az ajkaimon, majd azonnal a combjaira ültem, széles terpeszbe nyitva a lábaimat, s átkarolva a nyakát karjaimmal, megfogtam az inget jobb kezemmel is, annál fogva húzva magamhoz testét, mire ő engedelmeskedett nekem.

– Azt mondod? – vigyorogtam, ajkaira suttogva a szavakat, mire a csípőmre fonta ujjait, jobban húzva magához, megnyalva ajkait, be is harapva egy kicsit az alsót.

– Azt. Kurvára elkaplak, és egy hétig nem fogsz tudni menni, ha így folytatod – mormolta a számra, mire elkuncogtam magam, majd finoman megszívogattam alsó ajkát, s lágyan csúsztattam be nyelvemet szájába, hogy az ő ízlelőszervét hívhassam egy vad, erotikus táncba, amit nyögve fogadott el, lehunyt szemekkel, intenzíven markolva a csípőmet.

Hevesen, szenvedélyesen csókolóztunk, miközben az ölébe ültem és az ingemmel tartottam magam előtt, azonban hirtelen hallottuk az ajtó nyitódását, de Namjoon annyira a számba volt merülve, hogy neki fel sem tűnt, s mikor oldalra néztem, és megláttam Jungkookot, szabályosan sikítottam egyet, úgy esve le Namjoonról, mintha szellemet láttam volna.

– Sajnálom! Én... kopognom kellett volna! Tényleg sajnálom! – Jungkook elpirulva hajuldozott, én pedig a homlokomat masszíroztam, a padlón ülve – ugyanis seggre estem –, miközben nagy nehezen felálltam, pironkodva nézve magam elé.

– Nem... semmi baj – köszörültem meg a torkomat, majd lehajolva, felvettem az ingemet, és gyorsan magamra kaptam, begombolva rajta pár gombot. Namjoon halkan kuncogott, keresztbe téve a lábait. Úgy láttam, őt nem zavarja, ha valaki észrevesz minket, és eszembe jutott, hogy talán nekem is így kellene viselkednem, nem elszégyellnem magam, hogy... egy férfival enyelgek.

– Mit szeretnél? Segíthetünk valamit? – kérdezte Nam, hosszas idő után, mire Jungkook hümmögve bólintott.

– Igazából, láttalak titeket. Mármint, végig néztem az egészet, és... úgy érzem, ezt most nem én érdemeltem – mondta halkan, miközben az első helyezettnek járó díjat letette elénk az asztalra, egy halvány mosollyal. Összevontam a szemöldökeimet, értetlenül nézve rá.

– Dehogynem! Messzemenőleg te voltál a legjobb, a zsűri sem hülye – mondtam, összefonva karjaimat a mellkasom előtt. Namjoon is döbbenten ült a székben, kissé eltátott ajkakkal.

– Igazából, ha normálisan elő tudjátok adni, a sérüléseid nélkül, mindenkit taroltatok volna. Úgy éreztem, hogy a szerencse miatt nyertem meg, szerencsém volt, hogy nem tudtatok maximálisan teljesíteni – sóhajtotta, a tarkóját simogatva. – Jobban megérdemeltétek ezt a díjat, mint én - mosolygott fel ránk, őszintén. – Úgyhogy, szeretném oda adni a trófeát. Tudom, papírokon, mindenhol én vagyok a nyertes, ez nem változtat semmin, de engem elkápráztatott az, hogy ilyen sérülésekkel is képes voltál fellépni – nézett rám, kedves mosollyal az ajkain. – Én nem hiszem, hogy kockáztattam volna. Egy megfázás, egy kis fájdalom nem vészes, de hallottam, hogy kulcscsont törésed volt, zúzódásaid, és ínszalag szakadásod, és... nem hittem volna, hogy fel fogtok így lépni, és mikor kezdődött a verseny, még nevettem is, hogy nagyon el fogtok bukni.

– Hát, így lett – nevettem zavartan, a hajamba túrva.

– Nem. Nem így lett. Nem tudom, hogy tudtad végig táncolni ilyen állapotban, de minden elismerésem – mondta, halványan meghajolva. Rögtön elvörösödtem, kissé nyelve egy nagyot, ugyanis tudtam, mindenki tudta, hogy Jungkook az egyik legjobb az iskolában, és már nem egy versenyt nyert meg, és tőle hallani ezt... zavarba ejtő volt.

– N-ne hajolgass! Zavarba hozol! – álltam elé rögtön, felegyenesítve. – Nem kell nekünk adnod a díjat, tudtuk, hogy nem fogunk nyerni igazából, ez a te díjad, te érdemled meg, nem mi, mert hibáztam, sokat, akármi is a kifogás rá, szóval ez nagyon kedves, aranyos tőled, de ilyet nem csinálhatsz – fogtam meg a díjat, a kezébe nyomva, a hajamba túrva utána, Namjoonra sandítva, hogy tegyen már valamit.

– Pedig ti érdemlitek – mosolygott, ezúttal Namjoon kezébe nyomva, abban reménykedve, hogy ő nem adja vissza neki, majd az ajtóhoz sétált. – Most mennem kell, és ha legközelebb lesz valami verseny, akkor jó lenne, ha nem sérülne le egyikőtök sem. Szeretnék úgy versenyezni veletek, hogy egészségesek vagytok. Ó, és Namjoon, fogalmam sincs, mikor tanultál meg táncolni, de remekül csinálod ahhoz képest, ahogy kezdted! – mosolygott szélesen, majd integetve, elhagyta az öltözőt, én pedig eltátott ajkakkal, kissé meghatódva néztem a becsukott ajtót, teljesen letaglózva.

Namjoon

Egy halk sóhajjal lenézek a kezemben tartott trófeára, majd elmosolyodva nézek a még mindig döbbenten álló másikra. Tény, baromi jól esett nekem is a dicsérete, főleg, hogy egy profi énekesről van szó. Jungkook tényleg egy igazi profi, nem csoda, hogy sorra nyert mindent eddig, de az még jobb érzéssel tölt el, hogy meg tudtuk izzasztani, úgy is, hogy a másik sérült. Felállok, miközben a trófeát az asztalra teszem, majd a hátához sétálok és szorosan magamhoz ölelem, lágy csókokat hintve nyakára.

– Látod? Teljesen jó voltál. Márpedig, ha Jungkook ilyet mond, az tényleg komoly. Tudod, hogy nem hajt fejet senkinek sem csak úgy, mert elég beképzelt – mosolygok rá, miközben a tükörből figyelem a még mindig megdöbbent és elérzékenyült arcát. – Most pedig. Hazamegyünk, és megünnepeljük ezt a napot – kuncogom, ahogy megharapdálom a fülcimpáját. Megremeg, majd egy halk sóhajt hallat.

– De... ez így akkor sem fair, az a díj nem minket illet. És... és amúgy is, a hibáim… – a szavába vágok. Hihetetlen, hogy még mindig erre tud gondolni.

– De, minket illet. Mivel megizzasztottuk a kis seggét – nevetem, újra ráharapva az érzékeny bőrre. – A hibáid pedig a sérülésedből adódott, nem abból, hogy te balfasz vagy ehhez. Most pedig ne ezen gondolkodj, hanem fogadd el, hogy megérdemeltük ezt. Megmutattad, hogy hatalmas tehetséged van, hogy gyönyörű a hangszíned és a tánci adottságod. Sőt, én örülök, hogy fejlődtem melletted, megérte mindezt – csókolok le a nyakára, amitől oldalra dönti a fejét, hagyva magát, hogy tovább kényeztessem. – Vedd fel a kabátod, és menjünk – suttogom fülébe, majd elhúzódva tőle, én is felveszem a sajátomat, és a trófeákat is a táskámba teszem, hogy hazavigyük, és kitegyük a szekrényre őket.

A buszon mind a ketten csendben vagyunk, mint ahogy eddig is. Furcsa, hogy a buszon sosem kommunikálunk egymással, bár, mostanában ott tartunk, hogy valami apró érintéssel, és lágy mosolygással jelzünk egymásnak, ami szerintem nagyon édes. Van, hogy csak a sérülésére hagyatkozva magamhoz ölelem a derekánál, vagy ha egymás mellett ülünk és a combomon pihentetem a kezem, kisujjammal mindig az ő combját simogatom, úgy téve, mintha nem is figyelnék rá, csak is a kinti tájat kémlelve. Most sincs ez másképp. A múltkori hercehurca után, elég volt ez az apró gesztus is, noha tudom, hogy a lakásomon egymásnak esünk, mert tudom, hogy nem bírok majd ellenállni neki, és biztos, hogy ismét a magamévá teszem. Egy reszketeg sóhajt hallatok, ahogy belegondolok, milyen jó is lesz mindez.

A lakásomra felengedem a másikat, hiszen én még akarok venni pár dolgot ehhez a kis ünnepléshez. Persze az ital nem maradhat el, no meg veszek egy pár kelléket majd az együttlétünkhöz is. Síkosító, meg egy-két jóság, ami biztos tetszeni fog neki. De míg oda nem kerülünk, nem mutatom meg neki. Ez egy nagyon, de nagyon jó este lesz.

Megjutalmazom, amiért ennyire ügyes volt.