Sea of Lies (1) - TaeKook
Alkotó: Nana & Noriko
Besorolás: +16
Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, erőszak (esetenként vér), OMEGAVERSE
Jungkook
Hangos puffanással érkezek az erős hajópadlóra, miután elengedtem az árbóckosárhoz tartozó kötelet, hogy utamat egyenesen a kormánykerékhez vegyem. A lekerekített fa mögé beállva, mélyen magamba szippantom a tenger sós levegőjét, mit annyira imádok, hogy ezt talán, kompletten a szerelemhez tudnám hasonlítani. Igen konkrétan szerelmes vagyok, már azóta, hogy ezt az életet választottam magamnak, méghozzá nemhiába.
- Kook, mindjárt ott vagyunk! - kiabál Namjoon a hajóorrfáról, ahogy szokásához híven, veszélyesen közel áll a széléhez, nem törődve a vad hullámokkal és vízpermettel, mi folyamatosan arcába csap. Bár, ha azonosulnom kéne vele, a vad vízhez való vonzalmát teljes mértékben meg tudom érteni. A mély kékség, mi kiszámíthatatlan, mi olykor olyan csendes és szelíd, mint egy ma született bárány, olykor pedig vadabb és kegyetlenebb, mint a legvadabb paripa, mit ember valaha is megült.
- Remek, vitorlákat fel! - intek a legénységnek, kiadva a parancsot, mígnem a béták hada azonnal munkához lát, hangos hurrogásokkal és egymás cukkolásával egészítve ki teendőiket. Az első két árbócon feszülő vitorlákat felhúzva, a hajó sebessége azonnal csökkenni kezd, csak a felettem tornyosuló fekete vitorla az, ami duzzad a szél munkájától, ezzel is elősegítve a hajó lassabb mozgását, egészen addig, mígnem kikötünk szülőhazám kikötőjében. A béták felhördülve veszik be magukat a kikötővárosba, hogy a megbeszélteknek megfelelően járjanak el, meg persze lazítsanak kicsit, hiszen nem egy egyszerű utat hagytunk most magunk mögött.
- És most? - lép mellém Namjoon, széles mosollyal arcán, megigazítva koszos lila színű fejkendőjét, míg én kuncogva túrok enyhén hosszabb fekete, enyhén hullámos fürtjeimbe.
- Menj mulatni, hálj és idd részegre magad. Megérdemli most mindenki, te főleg - kacsintok a másikra, ki konkrétan a jobb kezem és egyben legjobb gyerekkori barátom. Hangosan felkacag mondandómon, majd kapok tőle egy baráti vállveregetést, mígnem másik kezében tartott zsákját, átnyújtja nekem. Azonnal elveszem tőle, hiszen egy rendkívül értékes dolog van a vászon rejtekében, mi olyan büdös, akárcsak egy csapat oszlásnak indult kalózbanda.
- Megoldod? - érdeklődik, kicsit talán aggódva, mit megnevetek.
- Hogyne. Mint mindent, kár félned - veszem hátamra a zsákot, mi hangos toccsanó hangot hallat, ahogy a tartalma találkozik kemény hátammal.
- Biztos? Sajnos Isabelle nem a legkönyörületesebb alfa hölgy, akit ismerek. A múltkori eseted után pedig kétlem, hogy szívélyesen fogadna - csóválja meg fejét az emlékekre, míg én szélesen elvigyorodom.
- Ne aggódj, tudom kezelni a dolgokat, ő is csak egy buta liba, mint a többi. Egy szép mosoly, csábos pillantás és előttem fog térdelni. Legyen alfa, vagy béta, esetleg omega, teljesen mindegy. A nők problémásak, idióták és nem utolsó sorban használhatatlan semmirekellő lények, nem hiába szentelem életem a tengernek, meg persze... - hallgatok el, ahogy Namjoon falfehér arccal néz mögém. - Mi az? - mormogok, de megfordulni sincs időm, ugyanis akkora sallert kapok, hogy nem csak, hogy befordulok a vizes hordók közé, de még a látásom is elhomályosodik.
- Baszd ki...- hallom Namjoon elhűlt hangját, mígnem mellém lép és próbál két lábra állítani, több-kevesebb sikerrel.
- Mondtam, hogy ne merd visszatolni ide a pofádat, Jeon! - a női hang erélyes, akárcsak az a pofon, amit tőle kaptam. Nos, talán ezek után át kell értékelnem az alfa nőkről szőtt hitemet. Majdnem leszakadt a fejem!
Mihelyst képes vagyok kettő helyett, csak egy Isabelle-t látni magam előtt, bárgyú mosolyt erőltetek arcomra, mi még mindig zsibbad, sőt abban sem vagyok biztos, hogy még mozognak az izmaim.
- Heeey, Isabelle - tárom szét karjaimat, szívélyesen üdvözölve, de a komor arc és gyilkos tekintete azonnal meggátol abban, hogy közelebb lépjek hozzá.
- Tíz másodpercet adok, hogy elhord innen magad! Hihetetlen, hogy van még pofád idejönni, azok után, hogy megloptál! - emeli meg hangját, a dühtől pedig megremeg, én pedig ártatlan arckifejezéssel illetem.
- Ugyan már, tudjuk mind a ketten, hogy nem voltak azok olyan értékes dolgok. Már évek óta ott porosodtak a polcodon, én csak segítettem megszabadulni tőlük - hangom játékos, mosolyom kiszélesedik.
- Nem voltak olyan értékesek?! Jeon! Szerinted egy sellőpikkely, vagy egy tengeri sárkányfog nem olyan értékes?! - Hangja egészen hektikussá válik, ahogy úgy beszélek a becses gyűjteményéről, mintha azok semmit sem érnének, holott tudjuk mind a ketten, hogy hatalmas vagyonokat tudnak fizetni az ilyen árukért, akárcsak a nemesek és királyok kölykeiért.
- Jó-jó, megértem a haragod, deeee - ekkor felveszem a földről a zsákot, miből már csöpög a bűzös nyálka - azt hiszem, hogy jobbat tudok neked adni, mint egy sellőpikkely, vagy egy sárkányfog - vonogatom meg szemöldököm, mígnem az alfa nő szemei felcsillannak.
- Nos, talán tárgyalhatunk - húzza ki magát, magasba hordva az orrát. - Mi van a zsákban? - teszi karba kezeit, ezzel is kiemelve idomait a hanbokban.
- Talán menjünk egy csendesebb helyre és megmutatom - kacsintok rá, mígnem látszódik arcán a belső őrlődés, hogy belemenjen-e a játékomba, vagy sem, de mihelyst meglátom a kíváncsi fényt megcsillanni íriszében, tudom, hogy nyert ügyem van.
- Menjünk be - mutat a házára, mi egyben egy bolt is, mi a misztikus és legendás lényeknek, növényeknek és egyéb baromságoknak ad otthont. Orromat azonnal megcsapja a tömjén undorító szaga, ami keveredik a különböző lények szerveinek szagával. Egyszóval, nem kellemes annak, ki ide belép, főleg nem egy alfa orrának, mint amilyen az enyém is. Alfa nő létére, hogy képes ezt elviselni? Vagy már ennyire immunis a szagokra? - Szóval! - fordul felém, majd fenekével az asztalnak dől, úgy nézve engem, végig mérve tetőtől talpig. - Mid van? Meg egyébként mi ez a hacuka? - vonja össze szemöldökét, hiszen jómagam egy tört fehér, hosszú ujjú inget viselek, mi szegycsontomig van csak begombolva, alul pedig egy fekete, kissé szűkebb fazonú nadrág ékesít, kiemelve izmos combjaimat, csizmám pedig egy hosszú szárú barna bőr, mit imádok. Valóban, nem itteni viselet, de én sosem voltam a szokások rabja.
- Amerikai divat - vonok vállat, mosolyogva lépve közel hozzá, mígnem megérzem testhőjét, mi már most engem is hívogat egy kellemes éjszakára. Nem mond semmit, viszont tekintetével arra sürget, hogy adjam elő a zsák tartalmát. Kuncogva húzódom el tőle, majd az asztalra dobom a lucskos nyállal átitatott szövetet. A nő azonnal ráveti magát, s amint szétnyitja a zsákot, arca felragyog, szinte már ezzel orgazmust él át szerencsétlen.
- Egy vizitroll? - visít fel, izgatottan bontva ki a bűzölgő zsákot, kiemelve a lényt, minek undorító nyálkája lecsordogál kezén, ezzel is egy grimaszt váltva ki belőlem.
- Bizony - támaszkodom meg az egyik bútoron, ő pedig körbe forgatja, jól megnézve magának.
- Hogy sikerült elkapni? Ezeket szinte lehetetlen! A fogazata pedig... Ó, hát megvan mind, teljes az értéke - beszél teljes lelkesedéssel, mígnem rám vezeti csillogó tekintetét. - Mennyit kérsz érte? - érdeklődik, én pedig azonnal kivillantom fogaimat egy vigyor kíséretében.
- Száz arany és itt sem vagyok - válaszolom, a nő pedig nem problémázik, az asztalra dobja a troll értékét, s míg nem figyel rám és csak a trollt nézegeti magának, az arany mellé még csenek el pár értékesebb dolgot, miből szintén sok pénzt csinálhatok. - Nos örültem, Isabelle, további jó együttlétet a trolloddal - kuncogom, de a nő csak integet felém, mígnem én le is lépek a helyről s a közelben lévő kocsmába veszem az irányt, ahogy a legénységem legtöbb tagja húzta meg magát.
Lassan következhet az újabb meló is, méghozzá a Kim család fiának elrablásában. A kikötőváros egyik legtehetősebb nemese, tehát jó áron adhatom vissza a fiát, amit már alig várok. Kíváncsi leszek, milyen lesz a rémült arca, ha meglát, vagy ha realizálja mindazt, ami vele történik. Zsebembe nyúlva, előveszek egy kis tárgyat, mitől arcom kicsit elkomorodik. Nincs sok időm, kell a pénz és persze a sok információ.
Taehyung
Idegesen pillantottam az ajtóm felé, mi mögött apám hangosan szitkozódott, mondva a magáért, mennyire haszontalan, semmirekellő fia volt, s ha tehetné, biztosan eladna valakinek, de még arra sem voltam jó – vissza is hoznáák az ördög fattyát, tette hozzá hektikusan. Vállat vonva keltem fel az ágyamból, majd sétáltam egyenesen a szekrényem felé, hogy felöltözzek, ugyanis úgy döntöttem, nem maradok ebben a házban – legalábbis, erre az éjszakára biztosan nem. Gyakran elmélkedtem el azon, mennyire nem nekem való volt ez az élet; a fényűző palota szinte undort keltett bennem, taszított; a megjátszott, előkelői viselkedéstől hányingerem lett. Negédesen kellett beszélni mindenkihez, illedelmesen meghajolni az omegák előtt, kezet csókolni, akár férfi, akár nő volt az illető – üzletről voltam kénytelen beszélgetni, s ha ez még mindig nem lett volna elég, apám elhatározta, hogy meg is házasít. Mi ez, ha nem felháborító? Nyilván megmondtam neki, biztosan nem fogok elvenni egy szutykos bétát sem, arról feledkezzen is meg, mert engem egyáltalán nem vonzott ez az élet, csak rossz érzéseket keltett bennem, hiszen lépten-nyomon el kellett fednem magamban azt, aki voltam. El kellett tipornom a szívem, minden rosszaságom, minden tulajdonságom, ami szinte ordított: ez Kim Taehyung.
Nem akartam megtagadni magam, hogy úgy éljek, akár ő – hamis, hazug világban, ahol azt sugallta, mindenki tökéletes, de fele annyira sem, mint saját maga. Nem szerettem így tengődni a minden napjaimban – ebből az életből fullasztó volt még csak egy nap is, nem hogy egy örökké valóság, amíg ki nem huny belőlem az élet; megborzongtam, amint arra gondoltam, milyen lenne egy nővel az oldalamon sétálni, akik amúgy is taszítottak. Ártatlan lelkek, buja tekintetek, huncut mosoly, s egyik sem akart mást, mint baszni, kölykedzeni, és gazdagon élni egy herceg oldalán – öklendeznem kellett ettől, szinte zubogott a vérem, hogy az apám ilyen sorba akart kényszeríteni. Haszontalan? Meglehet. Bajkeverő? Biztosan. Ám én így voltam önmagam, és ezt nem fogom megtagadni csupán azért, mert oda születtem, ahová nem lett volna szabad – élni akartam, a tengereken, óceánon hajózni, járni a világot. Szinte hallottam minden éjszaka a szobám ablakában ülve, a hatalmas tornyos épületek egyikén, ahogy énekelt, dalolt nekem a víz, csodás kalandra hívva, s nekem az volt minden vágyam, hogy ennek az üzenetnek eleget tegyek; már gyerekkoromban is erről ábrándoztam. Meg aztán… nem hoztak lángba a béta nők. Egyetlen ember tudott belőlem érzelmet, vágyat, szexuális feszültséget kiváltani, az pedig nem volt más, mint Jeon Jungkook, a híres, véres kezű kalóz – akármikor meghallottam a nevét, szerelmes sóhaj szaladt ki ajkaimon keresztül, s mit nem adtam volna, hogy egyszer a közelébe kerülhessek. Szinte rimánkodtam az égiek felé, hogy egyszer találkozhassak vele, vagy el tudjam csábítani, hiszen nyílt tény volt, a férfi nem vetette meg az élvezeteket; omega nők, férfiak, béta nők, férfiak, s még az alfák is gyakran megfordultak az ágyában. Tudtam, nem helyes ez egy nemes, hercegi vérrel rendelkező bétától, mégsem tudtam ez ellen mit tenni, meg aztán, nem is akartam.
Ez voltam én, s büszkén vállaltam magam. Még egy utolsó, megvető pillantást vetettem az ajtóm felé, majd egy aprócska mosoly kíséretében álltam fel a párkányra, majd le is ültem rá, kilógatva lábaimat az alatt, hogy mély levegőt véve, lehunyjam a szemeimet – ma márpedig a kocsmában fogok ücsörögni a barátaimmal. Akik többnyire fosztogatók, gyilkosok voltak, vagy épp ember rablók. Nem érdekelt, vonzott ez a világ, és rossz helyre születtem. Ilyen voltam én. Ilyen mocskos, és minden pillanatát élveztem. Lassan engedtem el magam, a körülbelül egy méterre lévő tetőre érkezve, mi alattam helyezkedett el, s amint sikeresen talpra értem, elvigyorodva csúsztam le a széli részén, hogy tovább szökelljek, egyenesen a palota hátsó részéhez érve, azonban még nem ugrottam le az utolsó tetőről. Vigyorogva nyúltam kicsiny, ám annál több mindent rejtő övtáskámba, honnan előhalásztam egy füstbombát, ami az őrök tanyka-nyálát össze fogja engedni – beharaptam az alsó ajkam, s egyenesen a kapuk elé dobtam a lilás bombát; az őrök hatalmas szemekkel figyelték azt, s mihelyst robbant egyet, és mindent elárasztott a füst, előkaptam a csákányomat is, majd lendítve rajta egy nagyot, a hatalmas bástya felé dobtam – beakadt annak szélébe, így felvéve magamra a kesztyűmet, rögtön átfogtam az erős kötelet, majd lábaimmal is átkaroltam azt, nagy nehezen, és lecsúsztam a kisebb bástyához.
Még hallottam, ahogy pár őr teljesen kikelve magából ordított, mindenki fegyverkészültségbe emelte magát, miközben a harang szólam is felcsendült, én pedig röhögve értem ki a palotából, hahotázva, mert ezek a gyökerek azt hitték, megtámadták őket.
Imádtam.
Nevetve szaladtam el, a fejemet fogva, már szinte könnyesre röhögve magam – a hangzavar a kapun belül fülsüketítő volt, minden bástyáról szólt egy vészjósló kürt, én pedig már messze jártam, abban a tudatban, hogy egy jó darabig biztos várni fognak az ellenség érkeztére. Akkora ökrök, komolyan.
Imádtam.
Egyszerűbb lett volna kisétálnom a kapukon, mondván, dolgom van, de hát, az nem Kim Taehyung lett volna – muszáj volt kacagnom, megviccelnem apámat azért, mert előhozakodott ma a házassággal.
Ez volt a büntetése.
Jungkook
Ajkaimhoz emelem söröskorsóm, hogy egy újabb kortyot igyak a folyékony aranynedűből, minek kesernyés ízét bármikor tudnám élvezni, a nap bármely szakában, főleg egy ilyen mulatság mellett. A legénység tagjai önfeledt táncikálásban élvezik az estét, korsójukban vagy bor, vagy sör található, mit némelyik a nagy szórakozásában kilöttyint, vagy épp ugrándozva issza meg, konkrétan eláztatva magát az alkohollal. Megmosolygom a látottakat, tekintetem pedig végigvezetem a helyieken és persze az olyan jöttmenteken, mint amilyenek mi is vagyunk. Rengeteg kalózbanda van itt s persze rengeteg olyan gyilkos, bajkeverő és tolvaj, akik messzemenőleg híresek a szakmájukban. Érdekes, hogy most senki sem akar kötekedni, verekedni, olyan ez, mintha mindenki egy emberként gondolkodna és így adná ki azt a bizonyos fáradt gőzt. Természetesen nem maradnak el az ilyen helyekről elmaradhatatlan ribancok sem. Sok az omega és béta nő, akik azt hiszik, hogy egy-egy tehetősebb kalóz szívét elrabolhatják egy sokkal tehetősebb és ígéretes jövőért cserébe, holott tudhatnák, hogy egy kalóznak egyetlen egy szerelme van, az pedig a tenger. Akaratosan és kissé erőszakosan akaszkodnak a kapitányokra, vagy esetlegesen egy ígéretes példányra a legénységből. Nálam sincs ez másképp, hiszen a híres Kook kapitány az, akire most két szemrevaló nő és egy igazán ígéretes omega férfi akaszkodik rá. Megpróbálják elcsábítani a fejem, elrabolni a szívem, mi nevetésre késztet. Ennyire nem ismernek? Én csak egy éjszakára viszek el bárkit is, az pedig, hogy én megállapodjak, hogy bekössék a fejem, az szinte lehetetlen.
Én szabadnak születtem, vadnak, akárcsak a háborgó víz, amit örömmel lovagolok meg mindennap, ha kell.
- Naaaa, Kapitány, ne kéresse magát - fogja meg csuklómat az egyik hölgy, mit nevetve tűrök, mígnem a söröm utolsó kortyát is legurítom torkomon, majd két lábra állok, hogy kövessem ezt a három gyönyörforrást, kikkel biztos, hogy nagyon jó estém lesz.
- Remélem máshol is ilyen jól jár a szád - nyalok végig alsó ajkamon, mígnem a másik kettőre pillantok, rájuk kacsintva, hogy elvonuljunk egy békésebb helyre, hiszen már régóta készülök egy kiadósan jó éjszakára. Épp elvonulnánk, amikor is a kocsma ajtaja kicsapódik, ami igazából mindennapos ezen a helyen, így tovább is sétálnék, mikor a legénységem egyik tagja utánam szól.
- Kapitány! - állok meg a karcos hangra, így hátranézek, kicsit dühösen, hiszen nem látja, hogy épp más dolgom van?
- Remélem, hogy nyomós indokod van arra, hogy kizökkentettél egy mámorosnak indult állapotból - sziszegem, kivillantva fogsorom, ezzel megmutatva hegyes alfa agyaraimat. A gizda férfi nyel egy hatalmasat, látom, ahogy ádámcsutkája fel, majd le ugrik, ezzel is mutatva felém, hogy fél tőlem.
- I-igazából arról van szó, hogy itt van a Kim család sarja - magyarázza enyhén megremegő hangon, nekem pedig nem is kell több. Az omegákat elengedve, a férfit is arrébb söpröm, hiszen látnom kell, hogy egy nemes család fattya betette ide a lábát. Igazándiból keresnem sem kell sokáig, hogy meglássam a gyilkosok és tolvajok gyűrűjében a kifejezetten ápolt fiút, ki rettenetesen kitűnik a tömegből.
- Mit keres itt? - lép mellém Namjoon, belekortyolva a borába, le sem véve szemét a fiúról.
- Fingom sincs, de megkönnyíti a dolgunkat. Szedd össze a bandát, a mulatságnak vége - lépek el mellőle, Nam pedig azonnal munkához lát. A bandám azonnal elkezd a fiú közelébe férkőzni, mint ahogy az éhes farkasok kerítik be a prédát, elzárva minden menekülési útvonalat s persze erről semmit sem sejt. Hangosan nevetgél a gyilkosok között, kik látszólag befogadták a Kim család kölykét a körükbe.
Némelyik emberem az egyikük mellé telepedik, fülébe suttogva szavait, mitől az úgy látja jónak, ha tovább áll, elköszönve a többiektől, mit több csatlósa is követ. A fiú körül egyre csak fogyatkoznak az emberek, mígnem egy rövid idő elteltével az utolsó cimborája is útnak ered, ezzel pedig a legénységem zárja be a fiú körül a gyűrűt, ki csak meglepődve tekint magán körbe a sok ismeretlen arc láttán. Ekkor érzem úgy, hogy ezennel nekem is porondra kell lépnem rejtekemből, ahonnan végig figyeltem ezt a becserkésző műveletet.
- Hogy kerül ide egy magadfajta úri fiúcska, egy ilyen koszos és büdös kocsmába, mint ez? - lépek elé s mikor rám emeli tekintetét, hirtelen a vér is kiszáll testéből. Falfehér arccal néz fekete íriszembe, szinte fel sem fogva, hogy mi lesz most vele, azonban egy pillanat alatt íriszei felragyognak, mintha lelkesek volnának, mit nem tudok hirtelen hová tenni. Látom, ahogy elnyitja egymástól ajkait, próbálva megfogalmazni gondolatait, de mielőtt ezt megtehetné, elvigyorodva intek az egyik emberemnek, ki abban a pillanatban tömi be száját egy ronggyal, mit megköt tarkóján, aztán egy zsákot húz a fejére. Mocskos mancsát rátéve a finom selyembe bújtatott testére dobja azt vállára, hogy mihamarabb kereket oldjunk innen.
- El nem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy bajlódnunk sem kellett azzal, hogy kihozzunk a kis palotádból - kuncogom, megveregetve fenekét, mi hangosan csattan tenyerem alatt. Hangosan hümmög a zsák takarásában, kezeivel csapkodni kezd, mígnem egy másik emberem gondoskodik erről is, s a kocsmát elhagyva, azonnal a hajónkra vesszük az irányt, hogy ledobjuk a beszerzett árut és egy levelet írjak a szüleinek, amiben megzsarolom, hogy megölöm, vagy eladom a fiát, ha nem fizet nekem eleget. Csak a szokásos, amitől minden király, nemes, vagy jómódú szülő szíve beleremeg az aggodalomba és fájdalomba. - Ha a többi rakomány meg van, indulunk! - szólok hátra, hiszen étellel és nem kevés rummal kell még megtömnünk Carment, a második szerelmemet, kire hihetetlen büszke vagyok.
Úristen, lányok, ez nagyon jó lett *-*
VálaszTörlésVárom a folytatást!
Tudom, hogy hosszú, de annyira jó olvasni, hogy túl hamar fogytak el a sorok, olvastatta magát, nagyon, aztán puff, első fejezet vége. Imádtam, izgatottan várom, mi lesz az elkövetkezendő fejezetekben ❤️🥰
Nagyon, nagyon szépek köszönjük, és örülünk, hogy ennyire tetszett.*-*
TörlésAmint tudjuk, hozzuk majd a folytatást*-* 💜💜💜💜💜