Forelsket (1/?) - TaeKook

Cím: Forelsket

Alkotó: Nana & Lucy M.

Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16 

Műfaj: AU, fantasy, ABO

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, OMEGAVERSE, később YAOI

Összefoglalás: Egy egyszerű, szilveszteri-születésnapi bulinak indult az éjszaka...

Hozzáfűzés: Hát helló mindenkinek. *-* 

Aki ismeri Lucyt, annak nem kell bemutatni, aki nem ismeri: egy nagyon cute, nagyon, NAGYON JÓ író. Már írtunk együtt egy könyvet anno wattpadon, de ilyenolyankörülmények miatt ott hagytuk mindketten. Itssosad, vagy mégsem. 

Most viszont hoztunk nektek egy kis aranyosabb - erőteljesen smut a későbbiekben, hehe - történetet, és nagyon reméljük, hogy tetszeni fog nektek. 

(Tudjuk, Koreában más a szilveszter, de ez ABO, amúgy is más univerzum, szóval na.)

❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ 

Lucy M. írja: Jungkook

Nana írja: Taehyung

 (nem egyedül írtam, hanem Lucyval!)

Jungkook

,,Haszontalan.”

„Semmirekellő.”

,,Nem igazi alfa.”

,,Biztosan csak egy erősebb béta.” – Ezek a mondatok meghatározták az egész életemet, sőt, meg is keserítették azt. Elcseszettnek hittek egészen a pubertástól kezdve, szimplán csak azért, mert nem éreztem az illatokat, amiket más alfák és omegák bocsátottak ki. Ha ez idősebb koromban derült volna ki és nem egy általános iskolában, ahol a gyerekek gonoszak és erőszakosak, akkor talán pár furcsa pillantással megúszhattam volna az egészet, esetleg a javamra is fordíthattam volna, könnyedén hazudhattam volna azt, hogy van önuralmam. Holott az orrom teljesen vak volt, így az alfák szégyenfoltjaként tartottak számon, hisz lemaradtam az omegák isteni első illatfelhőikről, a többi alfa jelzéséről és nyilván, ha heatbe került valaki az iskolában, én egy vállvonással lerendeztem a dolgot, míg a többieket a tanárok fogták vissza. Bár nem hibáztattam őket, ki tudja én fordított esetben, hogyan reagáltam volna minderre. Hittem, szentül hittem, hogy valami olyat hagytam ki, amiért egy kicsit megérdemeltem a csúfolást és azt is, hogy nevetség tárgyának tituláltak engem.

Dobáltak, kiközösítettek és követelték, hogy bétának hívjam magam. Egyáltalán nem voltam hozzájuk hasonlítható. A kisugárzásom és a testfelépítésem is egyértelműen alfát, domináns alfát sugárzott, de a rendellenességnek köszönhetően még csak a rut sem jelentkezett eddig. A húszas éveimbe léptem, de semmi. Egy nagyobb kangörcsöt sem éreztem sosem. Hiányzott egy kicsit, hiszen ha beszélgetésbe elegyedtem a többi alfával az egyetemen, akkor nem tudtam megosztani a tapasztalataimat, sőt átérezni sem voltam képes az ő örömüket. Átérezni, vicc… elképzelni sem. Az omegák hamar rájöttek, hogy valami nem stimmelt velem, így kerültek miután pár szót beszéltek velem, és barátaiknak, sorstársainak átadták az információt. Selejt alfa. Jobbik eset volt ugyan, ha azt hitték csak nem tetszettek nekem, de nem tudtam sokáig fenntartani a látszatot, hiszen se szép, se csúnya, se női, se férfi omegára nem reagáltam. Az alfák még annyira sem voltak kenyereim, mint amennyire az omegák lettek volna, így maradtak a béták, azonban nem véletlen mondták, hogy az alfa-omega pároshoz semmi sem fogható.

Annyi jó volt a dologban, hogy megtarthattam a gyerekkori barátaimat anélkül, hogy veszélyessé váltam volna rájuk nézve, s nem maradtam egyedül. Nem voltak egész nap mellettem, egyetemre sem járt egyik sem, mind dolgozott, vagy élte a magának szánt kis életét, de ha kellettek ott voltak. Jimin és Taehyung, két omega, akiket mindennél jobb barátnak tartottam, sőt gyakorta élvezték is azt, hogy én nem éreztem az illatukat, hiszen ha heatben voltak és menniük kellett valahova, elég volt engem csak magukkal rángatni és már nem érezték magukat fenyegetve. Jimin – a teátrálisabbik – még jelölés sminket is készített magának, majd parancsba adta, hogy erősítsem fel az illatom, amennyire csak tudom, hogy elrejtsem az övét. Persze ehhez sokat kellett gyakorolnom és semmi változást nem éreztem közben, de a kis színpadias barátom is megelégelte a szabályozást; parfümöt használtunk. A másik oldalról Taehyung makacs volt, néha kérte a segítségemet és inkább egyenrangúként viselkedett velem. Bevásároltunk régen, vagy eljártunk moziba, de nem játszotta el azt, ami nem volt igaz. Szerettem mindkettejükkel lenni úgy igazán. Megnyugtattak, hogy nem vagyok egy szörnyeteg.

Taehyung

Jó kedvvel, vigyorogva sétáltam a gyerekkori barátom lakása felé, csillogó szemekkel, ugyanis megbeszéltük, hogy idén most kettesben fogjuk ünnepelni a születésnapomat, nem is akármikor – Új évvel egybekötött kis szilveszteri mulatság, ami egyben a születésnapomat is magában foglalja. Iszonyúan vártam már bő egy hónapja; teljesen be voltam sózva, hiszen már idejét sem tudtam annak, mikor volt utoljára olyan alkalom, hogy együtt szórakoztunk volna. Valamelyikünk sosem ért rá. Én általában dolgoztam, ő pedig egyetemre járt, mellette volt munkája is, szóval a szabadidejének egy nagy része teljesen lefoglalt volt – nem csak a munka/egyetem miatt, volt egy-két személy, akikkel azért találkozott, de igyekeztem ezt most félretenni –, éppen ezért voltam annyira boldog, hogy elhívott magához egy kisebb partyra. Nagyon vártam már, részben azért, mert mégiscsak születésnapom van és Új év lesz, részben pedig azért, mert már nagyon régen láttam Jungkookot, s őszintén, nagyon, nagyon hiányoltam.

Igaz, kicsit nehéz volt a helyzetünk, hiszen természetesen, nem volt számomra teljesen közömbös a kis béna orrú alfa, azonban egyáltalán nem érezte az omegák illatát, így az enyémet sem – szerencsére, ugyanis elég kellemetlen lett volna egy két szituáció. Képes voltam már csak akkor nedvesedni, ha a fürdőből lépett ki egy szál törölközővel, ami a csomagját takarta, és ilyenkor adtam hálát az égnek, hogy nem érezte az omegák édes illatát, mert akkor rögtön rájött volna, hogy tetszik nekem. 

Azonban úgy tűnt, akárhányszor reagáltam furcsán, soha nem nézett rám másképp, mint egy barátra, én pedig idővel ezt elfogadtam; úgy voltam vele, talán jobb is így. A barátság talán fontosabb, pláne, hogy már gyerekkorunk óta jóban voltunk, pláne, hogy nagyon sok nehézségen mentünk keresztül együtt; nem egy butasággal kellene ezt elrontanunk.

Mély levegőt vettem a lakása ajtaja előtt, majd vigyorogva csengettem be, s kis idő múltán ki is nyitotta az ajtót, én pedig rögtön be is mentem a négy nagy szatyorral ujjaim között – nem zavartattam magam, úgy kezeltem a dolgot, mintha csak hazatértem volna.

– Taehyung, csak ketten leszünk, hova hoztál ennyi mindent? – kért számon köszönés nélkül, miközben dideregve pakoltam le a szatyrokat, majd le is vettem a kabátom, és a fogasra akasztottam, ezután pedig a cipőmtől is megszabadultam.

– Omega vagyok. Valamiből fent kell tartani a valagam – vigyorogtam szemtelenül.

Jungkook

Barátokról szólva a csengő hangja szakította meg a napi önmarcangolásomat. Szám akaratlanul is mosolyra húzódott, hiszen jó ideje már, hogy nem láttam a göndör kis barátomat, aki tulajdonképpen idősebb volt nálam négy évvel és a felnőttek nehéz életét élte, méghozzá omegaként. Egy szomszédságban éltünk kicsinek, a játszótéren összebarátkoztunk és egy iskolába is kerültünk, míg nem teljesen felcseperedtünk és ő dolgozni nem kezdett. Én a tovább tanulás mellett döntöttem – nem mintha sok választásom lett volna a társadalmi elvárások miatt, na meg, ha már megkérdőjelezték az alfaságom, legalább egy hatalmas cég feje akartam lenni, akibe senki sem mer belekötni; részmunkaidőben dolgozgattam az egyetem mellett lévő kávézóban, de messze nem volt nehéz az élet ebből a szempontból.

Taehyunggal általában chaten beszéltük meg a dolgokat, tologattuk jobbra, balra az időpontokat, de a szilveszter és a szülinapja végre ideális volt mindkettőnknek és megtörtént a találkozás. Fülig érő vigyorral lépett a lakásomba és azonnal otthon érezvén magán szabadult meg cipőjétől és kabátjától, hogy aztán betrappoljon a konyhába lepakolni a hadseregre elég nassolnivalót.

– Én azt értem, de mi lesz ha a segged a fejedre nő, aztán nem látszik majd tőle a fejed? – piszkáltam fel, mire azonnal felfújta az arcát és készült visszavágni, de megadtam magam. – Bocsánat. Nem tudtam kihagyni.

Szemet forgatva bontogatta ki a zacskókat és öntögette a tányérba a chipset, perecet, édes süteményt. Annyira kíváncsi lettem volna, hogy milyen illata van, de még a sajátommal sem voltam tisztában és nem volt bennem bátorság, hogy rákérdezzek. Ugyan kismilliószor hallottam már fiatalabb korunkban, hogy Taehyung ,,vaníliás segge milyen jól néz ki”, de nem kértem több jellemzést, mert ezeket a barmokat gyakran lerendeztem. Vajon tényleg egyszerűen olyan lehet, mint egy illatosító? Vagy valami más hatással lehet az alfákra, amiért bunkó és erőszakos állatokká válnak? Minél jobban belegondolok, annál inkább örülök annak, hogy nem érzek semmit. Én nem akarok seggfej lenni.

– Min gondolkodsz ennyire? – állt meg előttem teli kézzel.

– Semmin. Mivel kezdjünk? Sör jöhet egy kis sojuval? – kerültem ki a kérdést és vettem ki a hűtőből az említett italokat.

Taehyung

Már épp valami csípőset vágtam volna vissza, hogy mégis mit képzel magáról, miket mondogat itt nekem, azonban még idejében bocsánatot kért, mondván, ezt nem tudta kihagyni, én pedig végül úgy döntöttem, hogy egye fene, kivételesen nem választom el a nyakától a nagy fejét. Pedig megérdemelte volna, hiszen egy omegától ilyet kérdezni, hatalmas bűn, főleg, hogy ránk úgy pakolódnak a kis zsírpárnák, mintha muszáj lenne. Francba ilyenkor az omega léttel.

Izgatottan öntögettem a nasikat különböző tálakba, beharapott alsó ajakkal, ugyanis alig vártam, hogy végre inni és enni kezdjünk, azonban láttam, mennyire elgondolkodott, mintha nem is ezen a világon tartózkodott volna jelen pillanatban, én pedig nyilván, aggódtam egy kicsit. Gyakran esett meg, hogy elkalandozott magában, s normális esetben nem is törődnék ezzel, mert ő egyszerűen ilyen, most viszont olyan keserédes volt az arckifejezése, hogy muszáj voltam rákérdezni, hátha esetleg elmondja, de nem. Esze ágában sem volt; lerendezett egy semmivel. 

Csodás, tipikus Jeon Jeongguk – ha nem alfa lenne, én pedig nem omega, ezekért biztos megvertem volna; igazából, csak az ő alfa léte volt visszatartó erő...

– Soju, a sört csak ritkán iszom meg, tudod te is. Vagy összekeversz Jiminnel. Mondjuk, ő gyakrabban jár ide – gondolkodtam el, mire megforgatta a szemeit, ahogy a hűtőhöz tipegett, hogy ki is vegye annak mélyéről a hűtött, finom italt, amit valószínűleg az utolsó cseppig el fogunk fogyasztani. Ha más nem, majd én gondoskodom róla; most részeg leszek.

– Ne kezdd – sóhajtotta, mire vállát vontam.

– Mit kezdenék? Ez az igazság, nem érsz rám, bezzeg az a kis görcs minden héten kiteszi az insta storyjába, hogy hol voltatok, meg mit csináltatok. Elvenni nem akarod, meg gyereket csinálni neki? – kérdeztem vigyorogva, s habár, poénnak mutattam a dolgot, valójában halálosan féltékeny voltam.

Bele tudtam volna dögleni a féltékenységbe, hiszen míg engem jó pár alkalommal lepasszol, a vattacukrost állandóan maga mellett tartja. Féltékeny voltam, nem tehettem róla; ez valószínűleg soha nem is fog változni, viszont próbáltam magam túltenni az éjszaka folyamán a féltékenységemen. Nem ezzel akartam elrontani a szórakozásunkat, szóval egy mély levegőt vettem, hogy ne is gondolkodjak ezen.

Tökéletes partyt akartam.