Closed (8/?) - VKook

Cím: Closed

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance; EROTIKUS TARTALOM
Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, középiskolás, tizenhét éves fiú, akinek sajnálatos módon elváltak a szülei - a folyamatot egy híres, neves ügyvéd vezette le, aki Jeon Jungkook névre hallgat. 
Habár, Taehyung érzi, a válás óta valaki mintha folyamatosan figyelné, sokszor azt hiszi, ezt csak beképzeli magának, de koránt sem mer komolyan belegondolni abba, hogy valaki minden egyes nap követi, figyeli őt, vágyának forrását. Fogalma sincs róla, hogy egy éhes fenevad jár a nyomában, s tud minden lépéséről, de amíg nincs tettlegesség, addig nincs probléma sem.
A vágy, a téboly egy idő után viszont cselekedetre bíró képességet ölt magára...

Hozzáfűzés:  Itt is lenne a folytatás. :D
Reméljük, tetszeni fog nektek. :3
Jó olvasást! ❤❤❤❤❤❤❤

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Jungkook

Másnap reggel hangosan tárom ki pinceajtómat, jelezve ezzel a lent lévőnek, hogy megérkeztem, s erre a napra újabb játékot szánok neki, megtartva szavamat azzal kapcsolatban, hogy a kedvenc gyümölcseivel fogok elszórakozni vele, azon kívül, hogy meg is etetem vele őket.

– Jó reggelt, Taehyungie – hajolok le, hogy a mennyezet alá lássak, és tekintetem találkozzon az ágyban fekvő Taehyungéval.

Mivel köszöntésem nem viszonozza, csak hatalmas, rettegésekkel teli szempárral néz rám, enyhe, keserű mosoly húzódik arcomra s mikor megállok az ágya mellett, leteszem a reggelivel megpakolt tálcát és felé nyújtva kezem, belesimítok dús fürtjeibe, úgy simogatva, kényeztetve fejbőrét.

– Hogy aludtál? – érdeklődöm, miközben a szemei alatt lévő karikákat figyelem, hiszen nyilvánvalóvá válik számomra, hogy alig aludt eleget.

– Nem túl jól – mondja el őszintén, amit azonnal megmosolygok és hajából az arcára simítok.

– Végre nem hazudtál. Jó fiú – hajolok arcához és ajkaira nyomok egy gyengéd csókot, amit némán tűr. – Látod-látod? Ha őszinte vagy velem, én is úgy viszonyulok hozzád – csókolok homlokára, azzal elengedve őt, végig mérem, hogy eldöntsem, mit is csináljak ma vele.

– Én… – hallom meg lágy hangját, ahogy rám emeli tekintetét, bátortalanul.

– Igen? – érdeklődöm, ahogy állának vonalán érintem meg bőrét, finoman megcirógatva alatta, mint a macskáknak szokás.

– Én sajnálom a tegnapit – mondja ki, amit akart, ezzel engem is meglepve, hiszen nem hittem volna, hogy bocsánatot fog kérni, főleg tőlem.

– Hogy mondod? – nyílnak nagyobbra szemeim, úgy nézve őt, aki megremeg félelmében.

– Sajnálom, hogy szökni próbáltam. Többé nem fordul elő – néz szemeimbe, amit én döbbenten viszonozok neki, viszonylag rövid ideig, mivel ajkaimra immár újra a tenyérbe mászó, démoni mosolyom terül szét.

– Taehyungie – húzom közelebb magamhoz, újra ajkaira adva egy leheletnyi csókocskát. – Annyira aranyos vagy, egy igazi cukorfalat – nyomkodom meg finoman arcát, amitől ajkai „o” alakot formálnak, csücsörítve nekem. 

Mihelyst látom szemeiben megcsillanni a reményt, hogy megbocsátok neki - ami valljuk be, egy ilyen édes bocsánatkérésnél nem is mehet másképp -, ismét ajkaira hajolok, hogy egy szenvedélyes, hosszú csókba forrjunk, amit azonnal viszonozni kezd. Tudom, hogy színészkedik, nem vagyok hülye. Tudom, hogy ez a túlélési ösztön az, ami dolgozik benne, sőt mi több, talán el is fogja hinni ezeket a dolgokat, ami csak is a hasznomra lesz.

– Abban viszont biztos vagyok, hogy többé nem fordul elő – suttogom nyálunktól megnedvesített szájára és mikor elengedem arcát, magamba szippantom hajának kellemes illatát. – Az biztos, hogy az én karmaim közül, nem szabadulsz addig, míg én azt nem mondom – íriszeim szinte izzanak az érzelmeimtől, amik egyaránt pozitívak és negatívak is.

– Re-rendben – dadogja, nyelve egy hatalmasat.

– Jó fiú. Azonban, hoztam reggelit. Most nem kérdeztelek meg, hogy mit kérsz, de remélem, hogy ez is jó lesz – kuncogom, mihelyst az ölébe teszem a tálcát, ami roskadásig van megpakolva.

– Ez jó lesz, köszönöm – veszi el azt, ahogy lassan nekilát az evésnek, amit jó látni, hiszen van étvágya, nem is akármilyen. Tekintete hol rám, hol pedig az ételre téved, mit én végig nézek, folyamatosan cirógatva bársonyos hátát, min még ott vannak a tegnap este nyomai, akárcsak a mellkasán és a combján is, amiken a kötél lenyomata még tisztán kivehető.

– Mondd csak, Taehyungie. Melyik a kedvenc részed a szeretkezésünkben? – érdeklődöm, noha tudom, hogy ez még korai, de ezzel mit sem törődve várom a választ a meglepődött íriszekkel rám meredő fiútól, aki az étel rágásának folyamatában is megállt.

– H-hogy? – erőlteti meg magát, hogy szóra bírja beszélőkéjét, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Melyik a kedvenc részed az aktusban, amit eddig neked ajándékoztam? – kérdezem meg újra, várva válaszát, ezzel is úgymond tesztelve, hogy igaza mondd-e, vagy hazudik, amiért büntetés jár. Nem szeretem a hazugokat, ezt pedig Taehyung tudtára akarom adni. Ha már kialakítottunk egymással egyfajta kapcsolatot, legyen az kényszerített, vagy sem, elvárom, hogy őszinte legyen velem, ha már én is az vagyok vele, legyen az negatív, vagy pozitív.

Taehyung

Tudtam, ha nem leszek olyan, amilyennek lennem kell, csak kiváltom a haragját, s ki tudja, mikre lenne képes; tudtam, ha nem töröm meg magam, és próbálok valamelyest alkalmazkodni, meg fogok őrülni, és azt is tudtam, ha állandóan az egereket itatom, változni semmi sem fog. Persze, ez nem azt jelenti, hogy leküzdhetem a félelmem, a gyomorgörcsöm, a rettegésem, ha meglátom őt, vagy ha meghallom a hangját, de legalább… valamelyest visszafoghatnám őket, az indulataimmal együtt. Az villódzott előttem, ha jól viselkedem, ő is kedves lesz hozzám, és nem akartam, hogy bántson, nem akartam fájdalmat, sem keserűséget, s akármennyire nem szerettem volna, hogy a magáévá tegyen, vagy olyasmiket csináljon, amik nekem nem jók, más lehetőségem nem volt.

Kijutni nem tudok, elrohanni lehetetlenség, ellenkezni megint csak elképzelhetetlen, így ha beadom a derekam, talán… nem fog olyan sűrűn bántani engem, talán többször lehet nyugtom, és lehet, nem kell állandóan a hideg, dohos pincében feküdnöm, teljesen magatehetetlenül, kikötve, akár egy kutya.

Reméltem, hogy megbocsát nekem, és elfelejti a tegnapi affért, s így is történ, látszólag, ugyanis ajkaimra hajolt, megdicsérve, amiért bocsánatot kértem, és valamilyen szinten nem is hazudtam – megbántam, azért, amiért megbüntetett. Megbántam, mert ami utána jött, túl szörnyű volt ahhoz, hogy újra megpróbáljam megtenni.

Bele kellett törődnöm: innen nincs menekvés.

Makacsságomat félretéve kezdtem lassú evésbe, próbálva leküzdeni a torkomban lévő gombócot, ami nemrégiben keletkezett a félelemtől, próbálva figyelmen kívül hagyni a hatalmas gyomorgörcsöt, mi kínzott, mart, égetett – nem akartam feldühíteni azzal, hogy nem eszek, így elkezdtem elpusztítani a nekem szánt gyümölcsöket, kerülve pillantásait, mintha nagyon bele lennék melegedve az evésbe. Pedig nem így volt. Egyáltalán nem akartam enni…

Pihenni, aludni szerettem volna, a saját ágyamban – amint ez eszembe jutott, megremegtem, s igyekezve visszatartani a könnycseppjeimet, falatoztam tovább, egészen addig, amíg meg nem kérdezte, mi a kedvencem abban, amit csinálunk.

Majdnem félrenyeltem, döbbenten nézve rá, de mihelyst megismételte kérdését, lefagytam, megmerevedtem, ugyanis tekintete semmi jót nem tükrözött – nem tudtam, erre mi lenne a helyes válasz, mert az igazság az, hogy semmit, de ha ezt bevallom neki, biztos nagyon fog fájni a következő lépése. Ha hazudni fogok, azzal is megjárom, mert… valamiért ki van élezve a hazugságra, így ha megpróbálom… – Mindenhogy rosszul fogok járni.

Nagyot nyeltem, lesütött szemekkel, félretéve a tálcát, amit ő megemelt szemöldökökkel figyelt, kíváncsian, miért hagytam abba az étkezést; nem tudtam volna tovább enni. Fizikailag képtelen lennék rá, hogy nyugodtan, jó ízűen folytassam az evést, hiszen eddig sem ment egyszerűen, ezután pedig aztán végképp…

– Én… én nem… – Megremegtem.

– Mondd csak – nyúlt gömbölyded állam felé, hüvelyk-s mutatóujjával fogva meg azt, maga felé húzva az arcom, hogy tekintetét az enyémbe fúrhassa.

– Elraboltál, akaratomon kívül, itt tartasz… teszed azt, amit – sutyorogtam, halványan remegve, mikor tekintete sötétedni kezdett. – Én nem… akarom, és… nem tetszik – mondtam magam elé, remegő ajkakkal. – Nem tetszik benne semmi. A t-t-testemnek igen, mert a szerek erősek, de… a szívem nagyon fáj közben – szorítottam össze a szemeimet, azonnal összerándulva, ugyanis vártam, mit fog reagálni; esetleg megüt, vagy kikötöz a nyakamnál fogva, ahogy egy rühes dögöt, vagy fellógat a plafonra, esetleg a pince sarkában lévő állványokra feszít ki…

Rettegtem. Remegtem, akár a nyárfalevél.

Jungkook

Nem tetszett, amiket hallottam, amiket mond, érzem, ahogy a düh kezdi elborítani az agyamat, de mégis sikerül megállnom minden indulatom, hiszen tudom, hogy ez a kegyetlen igazság, amit az arcomba mond, minden szava őszinte, egy cseppnyi hazugság sincs benne, ami enyhítőkörülmény a számára. Úgy néz ki, hogy nagyon könnyen okítható, megtanulja hamar, hogy mi az, ami az ő érdekében van és mi az, ami nem. Mély sóhajt eresztek meg, ahogy keresem tekintetét, de ő lesütve tartja őket, addig, mígnem megemelve fejét az állánál fogva, íriszeibe nem nézek.

– Ennyi? – érdeklődöm, erőltetett mosollyal arcomon, picit talán meg is szorítva állát, ajkait ettől azonnal egymásnak préseli addig, míg az egy vékony csíkká nem alakul.

– Ennyi – ad választ, én pedig elengedem állát s beletúrva hajába a tarkóján, közelebb húzom magamhoz fejét, amitől halk nyögést ereszt meg, félve, hogy talán bántani fogom.

– Jó, hogy őszinte vagy, Taehyung. Nem tetszik, amiket hallottam, de úgy érzem, hogy így el kell érnem nálad azt, hogy ne fájjon a szíved, hanem beengedj oda olyan mélyen, hogy soha ne akarj elengedni – dugom ki ízlelőszervem párnáim között, így ízlelve meg övéit, élvezettel vezetve végig rajtuk azt. – Vagy erről is van valami véleményed? Halljam hát, ne tartsd vissza – kuncogom, ahogy szinte csalogatom abba a bűnbe, hogy rosszat és csak is a legrosszabbakat mondja rólam, szinte ez által is hergelve magam.

– Nem… nem fog sikerülni – nyöszörgi, miközben szemeit is összeszorítja.

– Miért is nem? Csak őszintén – csókolom meg, halk cuppanó hangokkal telítve meg a pince csendjét.

– Mert…

– Mert? – vigyorom kiszélesedik, figyelve grimaszba torzult arcát az előbbi tevékenységeim miatt.

– Mert mindent az akaratom ellenére csinálsz, mindent csak is magad miatt teszel, önző vagy és ez… ez… – halkul el a kezdeti indulata ellenére.

– Folytasd.

– Ez számomra undorító és elfogadhatatlan. Gyűlölöm, amiket teszel velem – vallja be, kissé indulatosan nézve rám, megmutatva íriszeiben kavarodó felháborodott érzelmeit, nekem pedig nevetni támad kedvem, egy igazi velőt rázóan jót. Mihelyst ismét találkozik tekintetünk, az enyémekből kiolvashatja, hogy így sem szánok neki semmi jót, hiszen hiába az őszintesége, vérig sértett. Noha, nem úgy, de úgy érzem, hogy ez a büntetés lesz számára a legélvezetesebb.

– Ennyi? – teszem fel újra kérdésem, amitől megremeg, picit idegesebben szusszantva.

– Ennyi.

– Tuti?

– Igen, tuti – vágja rá azonnal.

– Jó. – biccentek elismerően, hiszen hiába fél tőlem, mégis bátor volt, hogy ezeket ki merte mondani nekem, a démonának. – Nos, értékelem, hogy ennyire őszinte voltál, hogy nem hazudtál, ezért meg foglak jutalmazni – nyakához hajolva, gyengéd csókocskát lehelek rá, amit azonnal egy erősebb harapás követ, amely Taehyung hangosabb nyögését váltja ki. – De meg is büntetlek, amiért vérig sértettél – sziszegem bőrére, újabb remegést váltva ki belőle, talán a félelem okozta ezt nála. – Megsértettél az őszinteségeddel, ami egyben jutalmat és büntetést von maga után.

– É-én azt hittem, ha őszinte vagyok, akkor… – szavába vágok.

– A javadra is válik. Most pedig, kezdjük el azt az édes büntetésed – cuppanós csókot hintek csupasz vállára, mígnem elhajolva tőle, éhes, ragadozó tekintettel nézek rá. – Térdelj az ágyra, Taehyung, egyenesen felém és húzd szét a feneked! – hangom parancsoló és ellenvetést nem tűrő. TaeTae döbbent szemei nagyobbra nyílnak, nem akarva hinni a füleinek. – Jaj, Édes, meglátod, élvezni fogod – vigyorgok rá, megpaskolva finoman arcát. Természetesen nem fogom bántani az őszintesége miatt, nem érdemli meg, hiszen nincs okom haragudni emiatt. 

 A hazugság miatt lenne!

– Tedd, amit mondtam – dörrenek rá, mígnem ijedt kifejezéssel teszi meg nekem azt, amire megkértem. Feltérdelve az ágyra, fejét és vállait a matracra helyezve, hátra vezetve két kezét, azonnal szétfeszíti feneke két partját, mitől megdolgozott nyílására tökéletes rálátásom nyílik.

– Ügyes fiú – puszilom meg egyik félgömbjét majd a másikat is, amikre végül egyenként rácsapok, újabb nyögéseket váltva ki belőle. – Most pedig, kezdjünk neki a dolognak. – veszem el a tálcán pihenő fürtszőlőt, aminek gyümölcséből veszek egyet ajkaim közé, egy másikat pedig TaeTae szájához emelek. – Tessék – ajánlom fel neki, amit bekapva, rágcsálni kezdi, míg én a megnedvesített szemet ujjaim közé veszem, s azt elhelyezve bejáratánál, gyengéden feltolok neki. A másik azonnal nyüszítő hangot hallat, egész testében megremegve, amit megvigyorgok.

– Fogyaszd csak, azért van – nevetem ördögien, újabbat emelve ajkaihoz, mit kénytelen elfogadni és megenni, mígnem egy újabb szemet helyezek fel neki, hagyva, hogy nyílása mohón falja azt fel.

– Menyit bírsz el vajon? Megnézzük?

Taehyung

Tényleg azt hittem – inkább reméltem inkább –, hogy szemet huny mondandóm felett, vagy ha azt nem is, de nem fog megint megbüntetni, azonban gyorsan kiábrándított ebből a tévhitemből, mikor azt mondta, négykézláb helyezkedjek el az ágyban, úgy, hogy a lehető legerősebben húzzam szét farpofáimat. Legszívesebben zokogva rogytam volna össze, vagy rohantam volna el a világ egyik legeldugottabb szegletébe, ha megtehettem volna – szörnyen rosszul éreztem magam, amikor hezitálva ugyan, de megtettem azt, amire kért.

Nem sokkal később egy kis darab szőlőt nyomott ajkaim közé, hogy ízlelgessem, kóstolgassam azt, majd alig pár pillanat múlva elmerített bennem egy darabot, minek után mélyen felvinnyogtam, teljesen megremegő testtel – nem akartam, az egészet. Azonnal könnyesedni kezdtek a szemeim, remegtem, akár a nyárfalevél, ő pedig egyre több, és több szőlőszemet nyomott fel nekem, vigyorogva, szinte már nevetve reakcióimon, amin elégtétellel szolgálhattak számára.

Fejemet a párnába fúrtam, hiszen ennél megalázóbb helyzetet el sem tudtam volna képzelni; gyümölcsöket dugdosott fel nekem valaki, ráadásul úgy, hogy „jól viselkedtem” – mi lett volna, ha hazudok neki? Nem, abba bele sem merem volna gondolni.

Szerintem akkor még egy jól megtermett almával is megajándékozott volna – lefelé görbültek ajkaim, tűrve a megaláztatást, amivel engem illetett, majd miután megunta a játékot, hagyta, hogy a szőlőszemek egyenként hagyják el a testemet, amit én remegve viseltem. Nem volt kellemes. Egyáltalán nem.

– Oh, egyáltalán nem tetszett? – kérdezte, miközben előre csúsztatta a kezét, végig simítva férfiasságomon, minek után egész testemben megremegtem, nyelve egy hatalmasat, remegve, akár a nyárfalevél. Magamban azért könyörögtem, hogy legalább csak most… csak most hagyjon békén. Csak egy kicsit. Aztán este tehet, amit akar, úgysem tudok ellene mit tenni, de legalább csak most… egy kicsit.

Felsóhajtottam, megremegve, mikor makkomra csúsztatta ujjait, teljesen lehúzva férfiasságomon a bőrt, majd fülembe sóhajtott, egy buja vigyor kíséretében.

– Legyen, nem csesztetlek, de ne szokj hozzá – búgta fülembe, minek után megkönnyebbülten nyögtem fel, azonban, mielőtt teljesen elengedett volna, erősen rácsapott jobb farpofámra, ami egy éles nyögést szakított ki belőlem. Combjaim rögtön megremegtek, Jungkook pedig végig simított rajtuk, halkan nevetve. – Érzékeny. Édes.

Ezután elvált tőlem, s hagyta, hogy a matracra feküdjek, összegömbölyödve, hiszen ha annyira nem is volt szörnyű, vagy kellemetlen a dolog, azért elég megalázó volt. Szőlőszemeket dugdosott fel, és őszintén, valamiért ez rosszabbul érintett, mint az, hogy megdugott, vagy az, hogy ilyen-olyan vibrátorokat nyomott fel nekem.

Annyira… abnormális.

– Szeretnél fürdeni? Bár, haragszom rád, de nem szeretném, ha mocskos lennél. Megérdemelnéd, hogy ne mehess fel, de… piszkosan nem jó a szex, este pedig nem hagyunk ki semmit – mosolygott, megcirógatva az arcomat. – Szóval?

– I-igen… szeretnék – motyogtam, lesütött szemekkel, beharapott alsó ajakkal.